Zavarba ejtő filmes újdonságok

Búcsú a nyelvtől című új filmjében ráadásul a modern technológiát sem vetette meg, 3D-ben forgatta, némelyik jelenetét pedig mobiltelefonnal rögzítette, ezeket archív felvételekkel vegyítette. Mindez becsülendő, sőt csodálatra méltó – ha van értelme.

„Egy szót nem értettem, semmit a filmjeiből. Mesterkéltek, álintellektuálisak és teljesen halottak. Művészileg érdektelenek és végtelenül fárasztóak. Godard borzasztó unalmas. Csakis a kritikusoknak készíti a filmjeit. A Hímnem, Nőnemet itt forgatta Svédországban, és agyzsibbasztóan unalmas volt” – nyilatkozta egyszer Ing­mar Berg­man a francia újhullám egyik legfontosabb rendezőjéről, akit egyébként Werner Her­zog sem kímélt. Szerinte meg intellektuális hamis pénznek tűnnek az alkotásai egy jó kung-fu filmhez képest.
A filmnyelvi újítások ezúttal zavarba ejtők: a 3D-ből csak egy massza látható a vásznon, mivel Godard újraértelmezte az osztott képernyős megoldást, így mást látunk, ha az egyik, illetve másik szemünket takarjuk el, máskor pedig a harmadik dimen­ziót nem használja egyébre, mint hogy teljesen feleslegesen egy ormótlan tárgyat a kép előterébe rakjon, ezáltal a jelenet lényegi részéről elterelve a fókuszt. Ez a játékosság egy ideig szórakoztató, aztán egyre idegesítőbbé válik – mert öncélúnak tűnik.

A cím mindenesetre jól érzékelteti, hogy miről van szó: annak ellenére, hogy nem némafilm, Godard valóban búcsút mond a nyelvnek. Nem csupán a hagyományos mozgóképes nyelvrendszert, hanem a párbeszédek funkcióját sem használja ki.

A szereplők hosszasan filozofálnak emberről, állatról, nácizmusról, Hitlerről, kommunizmusról és úgy általában az élet, a társadalom és a politika nagy kérdéseiről, miközben hol meztelenek, hol a vécén ülnek.
Eszünk ágában sincs megkérdőjelezni Jean-Luc Godard zsenialitását, hiszen aki mindössze harmincévesen elkészítette a Kifulladásig című klasszikust – beindítva ezzel a francia újhullámot –, és akinek az életműve ezután rövid időn belül olyan darabokkal folytatódott, mint az Éli az életét vagy A bolond Pierot, azt egyszerűen nem lehet más jelzővel illetni. Más kérdés, hogy a zsenialitását mindig a megfelelőképpen kamatoztatta-e, ugyanis idővel a hagyományos történetmesélést egyre inkább maga mögött hagyva gondosan dolgozott azon, hogy az átlag mozilátogatónak az európai alkotásokról az öncélúság és az unalom jusson az eszébe.

Ez a szélsőségesen elitista hozzáállás tetten érhető és kifejezetten szándékoltnak tűnik több nyilatkozata alapján, de ugyanez a hozzáállás köszön vissza a 2010-es Film socialisme és a Búcsú a nyelvtől esetében is. Ha elfogadjuk Ingmar Bergman korábban említett véleményét, hogy Jean-Luc Godard elsősorban a kritikusok és a szakma számára alkot, akkor ezzel a filmjével ezt a célját kétségkívül el is érte, a két talán legnevesebb mozgóképes szaklap, a Cahiers du Cinema és a Sight & Sound is az év második legjobb filmjének választotta idei alkotását.

Búcsú a nyelvtől (Adieu au langage)
Színes, feliratos, svájci kísérleti film, 70 perc, 2013
Rendező: Jean-Luc Godard
Szereplők: Kamel Abdeli, Zoé Bruneau, Richard Chevallier, Héloise Godet