Kultúra

Zaha Hadid sivatagi virága

Katarban megépül a néhai építész szállodaterve

Katarban a tavasszal elhunyt Pritzker-díjas sztárépítész, Zaha Hadid két tervét is megépítik, egyik egy sivatagi virág formájú toronyház – közölte kedden az ország uralkodócsaládjának egyik tagja a távirati iroda tudósítása szerint.

Az emír fivére, Mohammed bin Hamad al-Tani sejk 2013-ban bízta meg az iraki származású brit sztárépítészt, hogy tervezzen egy toronyházat, amelynek formája az Arab-öböl egy jellegzetes sivatagi virágát (Cistanche tubulosa) idézi. A harmincnyolc emeletes szállodát, amely Katar gyorsan fejlődő tengerparti városa, a Dohától 23 kilométerre fekvő Luszail dísze lesz, 2020-ra akarják felépíteni. (Hadid másik katari terve, a futball-világbajnokság egyik fő helyszínének szánt Al-Vakra stadion a közlemények szerint 2018 őszére lesz készen.)

A néhai építész a toronyházzal kapcsolatban korábban elmondta: a tervek elkészítésénél rendszerint figyelnek a természeti környezetre, és felhasználják annak páratlan logikáját és összhangját. A hetvenezer négyzetméteres hotel különleges kialakítása védelmet nyújt majd vendégeinek a tűző nap sugaraitól. A Zaha Hadid Architects, a ZHA építészcég vezetését Patrick Schumacher vette át a sztárépítész halála után, és azóta több új projekt megvalósítását jelentette be, köztük egy prágai üzleti központ és egy moszkvai technológiai park létrehozását.

Zaha Hadid az egyedüli nő, aki elnyerte az építészeti Nobel-díjként is emlegetett Pritzker-díjat 2004-ben, de számos más szakmai elismerést is megkapott, például a Brit Királyi Építészeti Intézet aranyérmét. Budapestre is tervezett: a Szervita téri parkoló-irodaház helyére az első verzióban szögletes, kristályos formájú, ám a szabályozási terveknek nem megfelelő – túl magas – épületet képzelt el, a második változat már alacsonyabb, kavics formájú üvegpalotát ábrázolt, ám végül a 2009-es válság elsodorta az építkezést. A közelmúltban pedig kiderült, hogy a Városligetbe tervezett múzeumi negyed részeként az Ötvenhatosok terén lévő parkoló helyére szánt új Néprajzi Múzeumra is beadta irodája az elképzelését, ám nem nyert.