Kultúra

Visszatértek Pécsre a Csontváry-képek

A fővárosi tárlatot 115 ezren látták

Hiánytalanul és sértetlenül érkezett vissza Pécsre a Csontváry-életművet kezelő Janus Pannonius Múzeum (JPM) által kölcsönadott 37 kép Budapestről, a volt Honvéd Főparancsnokság épületében megrendezett kiállítás lezárását követően - jelentette be L. Simon László pénteken a baranyai megyeszékhelyen.

A Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára beszámolt arról, hogy a fővárosi tárlatot mintegy 115 ezer látogató tekintette meg 2015. július 5. és 2016. január 31. között. Vélekedése szerint soha nem látott figyelem irányult a Csontváry-életműre - mondta a politikus a tárlatról, amelyet a hetvenévnyi pusztulás után 2014 nyarán, nemzeti forrásból felújított volt Honvéd Főparancsnokság épületében rendeztek meg két szinten, mintegy 1000 négyzetméteren, 17 teremben Csontváry szinte valamennyi fellelhető művéből.    

A visszaszállított képekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, "nem volt igazuk a szkeptikusoknak, akik attól tartottak, hogy a műalkotások nem kerülnek vissza Pécsre", azok nemsokára eredeti helyükön ismét megtekinthetőek lesznek. Reményének adott hangot, hogy a fővárosi tárlat nyomán meg többen tekintik meg "a huszadik század egyik legnagyobb művészi teljesítményét" a baranyai megyeszékhelyen.    

"Abban is reménykedünk, hogy e képek fognak még utazni: ne féljünk kölcsönadni e műtárgyakat Európa nagy múzeumainak azzal a tudattal és jogos elvárással, hogy visszakerülnek Pécsre" - tette hozzá a L. Simon László.     

Az államtitkár azt is bejelentette, hogy a pécsi JPM a fővárosi tárlat bevételeiből 30 millió forintot kap a kölcsönszerződésben eredetileg szereplő 10 millió forint helyett. A fővárosi Várgondnokság 220 millió forintos jegybevétellel zárta a kiállítást.     

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az eseményen azt mondta, hogy a Nemzeti Galériának és Pécsnek a tárlatot időről-időre hozzáférhetővé kell tennie a szélesebb közönség számára.    

Mint hozzáfűzte, nem példátlan, hogy a Csontváry-kollekció elhagyta a várost, ugyanis 2010-ben Isztambulban nyílt sikeres kiállítás az életmű egy részéből.     Hoppál Péter emlékeztetett, hogy a fővárosi tárlatot hatszor annyian látták fél év alatt, mint ahányan egy év alatt Pécsett tekintik meg a képeket.     

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere hangsúlyozta, Csontváry Kosztka Tivadar művei a pécsiek identitásának részévé váltak, annak ellenére, hogy a művész nem a város szülötte. Szavai szerint a fővárosi tárlat sikerének is köszönhetően kiderült, hogy Csontváry életműve megérett arra, hogy világ jobban megismerje.     

A pécsi festményeket csütörtökön szállították vissza Budapestről.