Kultúra

Visszatér a legenda

A Keresztapa: ismét a vásznon minden idők egyik legnagyobb klasszikusa

Újra látható a mozikban Francis Ford Coppola klasszikusa, a Keresztapa. A digitálisan felújított kópia Budapesten, valamint több vidéki város filmszínházában is megtekinthető. A bemutató kapcsán annak eredtünk nyomába, hogy miben rejlik a filmklasszikus sikerének titka.

Bár a producerek a Bonnie és Clyde és más hasonló műfajú filmekben már sztárrá vált Warren Beattyt szemelték ki a szerepre, Francis Ford Coppola hosszasan győzködte őket az akkor még ismeretlen Al Pacino tehetségéről, s végül a fejesek azzal zárták le a vitát, hogy „rendben, legyen a törpe”. Később viszont, amikor a stúdió vezetői ellátogattak a forgatásra, el akarták küldeni a való életben is szicíliai felmenőkkel rendelkező színészt, annyira elégedetlenek voltak vele. Mindez elsősorban azért érdekes, mert bár A Keresztapáról elsősorban mindenkinek Marlon Brando lehengerlő és ikonikus alakítása jut eszébe, Al Pacino első komolyabb szerepében abszolút méltó partnere, ahogyan a háromórás eposz alatt végigviszi azt a karakterfejlődést, amely az eleinte a családjától, a bűnözéstől és az erőszaktól magát távol tartó ifjútól elvezet a később apja merénylőin bosszút álló, végül pedig vérrel és leszámolásokkal a maffia fejévé váló új keresztapáig. Mindez azonban természetesen nem kisebbíti Brando érdemeit, aki elképesztően visszafogott játékkal, néhány gesztussal minden idők talán legszerethetőbb vagy legalábbis a legelismerésreméltóbb alvilági vezérét alkotta meg.

A rendezésre egyébként eredetileg kiszemelt Sergio Leone éppen azért nem vállalta el a munkát, mert nem akart egy gengsztereket dicsőítő művet készíteni, később azonban érthető módon alaposan megbánta a döntését, innen is eredt a Volt egyszer egy Amerika című klasszikusának az ötlete. A Keresztapa ugyanis csupán a felszínen gengszterfilm, az alvilági szereplőkön keresztül olyan univerzális értékekről beszél, mint a család, a becsület és a hűség, az elhalálozó karakterek pedig általában a saját természetüknek köszönhetik a sorsukat.

A filmben az erőszak nem látható, igaz, amikor igen, annál erőteljesebb és letaglózóbb módon, mint Sonny halálakor, a végső leszámolás vagy éppen a klasszikussá vált, egyébként igazi állattal leforgatott, levágott lófejes jelenet esetében. Ezek a pillanatok azonban elsősorban nem önmagukban, az erőteljes rendezésnek köszönhetően ütnek, hanem azért, mert a film elég teret enged arra, hogy megkedveljük és minél mélyebben megismerjük a szereplőket, hogy bemutassa az adott kort, a füstös, szürkés utcák és vendéglátóhelyek, valamint a don pazar birtoka, a napsütötte szicíliai táj világát, miközben a helyi bohém mentalitás is megragad. Nem csupán tartalmában, hosszában, hanem széltében is a nagybetűs moziról van szó – nem véletlenül szerepel számtalan szaklap minden idők legjobb filmjeit rangsoroló listájának élén. A Keresztapa éppen ezért egészen másként hat vásznon, mint egy tévé képernyőjén, így kifejezetten különleges pillanat, hogy most limitált ideig, felújított változatban ismét műsorra kerül.