Kultúra

Visszakacsint a törzsi rituálékra

Főleg Erőss Istvánnak köszönhető a természetművészet hazai meghonosítása

Munkácsy-díjas képzőművész, az egri Vizuális Művészeti Tanszék vezetője, mindemellett pedig a világot járva installációkat alkot, Erőss István munkáit azonban többnyire csupán fényképeken láthatjuk.

kiállítás 20150225
Saját testét is kiállítási tárgyként használja (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Helyspecifikus műveit ugyanis a természetben alkotja, természetes anyagokból, hogy aztán alkotásai a természet martalékává váljanak. Műveiből a Vízivárosi Galériában láthatunk összeállítást holnapig.

Egy művészeti alkotásért olykor meg kell szenvedni, különösen igaz ez az úgynevezett body art világára. Erőss Istvánnak szeme sem rebben, miközben csalánnal csapkodják meztelen felsőtestét, sugárzik tekintetéből az elhivatottság: a folyamat lényege, hogy az így keletkezett kiütések és a sebhelyek végül mintává álljanak össze. A képek szinte mind végtelen türelemmel és fájdalombírással készültek: az alkotó egy álló napot töltött a napon, hogy teste a ráfestett festék segítségével egy bizonyos mintázatban égjen le, törzsi tetoválást formálva, egy másik képen egy bogáncsból készült pulóverbe bújva láthatjuk. Alkotásai azonban nem mazochizmusból vagy puszta magamutogatásból készülnek, inkább az ősi fájdalmat és az erőt próbáló törzsi rituálékhoz való visszakacsintás, reflektálás céljából.

Még érdekesebbek Erőss István úgynevezett nature art munkái: az elsősorban a Távol-Keleten hódító képzőművészeti ág csupán az elmúlt évtizedekben formálódott ki, az irányzat elnevezésének magyar megfelelőjét, a „természetművészet” szót is csupán az Ernst Galéria 1994-es Természetesen című tárlatán használták először egy interneten fellelhető tanulmány szerint. A tárlat katalógusában pedig a kompozíciót úgy fogalmazták meg, hogy azokra a művekre összpontosítottak, amelyek egyrészt a természettel való harmónia újrateremtésére törekszenek, másrészt a természeti anyagokat, tárgyakat, energiákat, helyszíneket közvetlenül alkalmazzák az alkotásban, azaz a természettel való közvetlen fizikai kapcsolatteremtésen alapulnak.

A nature art egyfajta szembenállás a hatvanas–hetvenes évek azon jellemző nyugati gondolkodásával, amely szerint a környezetünk felhőkarcolók és egyéb modern objektumok építése mellett is otthonos marad. A műfaj hazai meghonosítása elsősorban Erőss Istvánnak köszönhető, a világ legkülönbözőbb pontjain készült munkáiból a kiállításon egy videoösszeállításban kaphatunk ízelítőt, a képekből pedig rögtön egyértelművé válik a „természetművészet” szellemisége: némelyik munkája, mint a harmincezer evőpálcából összeállított faszerű képződmény azt a hatást kelti, mintha nem műalkotásról, hanem egy természeti képződményről lenne szó. De ugyanígy interakcióba lép a természettel akkor is, amikor a Szúnyogzene című alkotásán egy tó közepén úszó faszerkezeten hengereket helyez el: szinte halljuk a berepülő rovarok zengését, a hangjuk visszaverődését.

Az irányzat soha nem tört be a fősodorba, mindez talán érthető is: egyrészt a szellemiségéből fakadóan kézműves, kemény munkával készült alkotásokról van szó, másrészről helyspecifikus, mivel természeti környezetben létrehozott és elhelyezett installációk – amelyek tekintettel arra, hogy természetes anyagokból készülnek, idővel lebomlanak és eggyé válnak a természettel.