Világzene a végletek között

Teljes gőzre kapcsolt a fesztivál, egyre több a látogató és a program (Fotó: Ficsor Márton)

Bár a műfaji meghatározás sem egyértelmű a világzene esetében, olykor problémás az autentikus népzenét játszó muzsikusok és a forrásokat szabadon felhasználó zenészek egy halmazba sorolása is. A Sziget Fesztivál világzenei nagyszínpadának csütörtöki, nulladik napi programja is megmutatta ezt a kettőséget. A kimondottan a magyar fellépőkre fókuszáló estén a moldvai csángó gyökerű transz- zenéjével varázsló Zoordot köve­tően az autentikus szabolcsi cigányzenét játszó Parno Graszt ejtett minket ámulatba. A fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő csapat koncertjén a közönség soraiban sok külföldi is volt: muzsikájuk ösztönös, zsigeri, amely így univerzálissá válva akár a műfajtól idegenkedőket is elvarázsolja. Közvetlen környezetükből gyűjtenek, a mai napig Paszabon élnek, távol a fővárostól, leginkább ennek köszönhető az a tiszta, vadhajtásokat mellőző zenei nyelv, amely bárhol, bármikor megállja a helyét. Az autentikus dallamok mellett azért a humor is megfér a repertoárban, az AC/DC-klasszikus Thunderstruck gipsy-verziója mégsem hatott idegennek tőlük.

Az egyik legjobban várt produkció Lajkó Félix és az Óperentzia közös fellépése volt. A vajdasági hegedű- és citeravirtuóztól már megszokhattuk, hogy szeret kísérletezni, kíváncsian vártuk, hogy az elektronikus zene és a klasszikus hangzásvilág különös egyvelege mennyire ér célba a Sziget színpadán. Kiszámítható és kiszámíthatatlan találkozott itt, Lajkó improvizációi olykor elszálltak, az Óperentzia viszont újra és újra visszarántotta őt a földre, ezzel egyensúlyba hozva a spontánt és a monotont. Félelmetes a lajkói technika, szinte „meggyilkolja” a hangszereit, a hegedű és a citera újabb és újabb rétegeit fejti fel, azok pedig, akár a betört csikók, engedelmeskednek. Lúdbőrözés, ámuldozó közönség jellemezte a koncertet, amely a folk és a trance szerelmeseinek igényeit is kielégítette. Egy ráadás azért még belefért volna.

Egyre nagyobb színpadon a kelta punk apostolai

A világzenei nagyszínpad programját pedig a hazai kelta punk egyre népszerűbb, prominens zenekara, a Firkin zárta. Ezúttal is fergeteges bulit rendeztek, meglehetősen nagy (és lelkes) közönség előtt. A jelentősen megújított repertoárból talán kihullottak a magyar rajongók nagy kedvencei, cserébe viszont halhattuk a műfaj nagy klasszikusait és a zenekar legújabb saját dalait. Péter János és csapata évek óta a legjelentősebb európai fesztiválokon is turnézik, valószínűleg ennek köszönhető, hogy szép számban találkozhattunk külföldi rajongókkal az első sorokban. Az együttes frontembere, Kovács Nemes Andor pedig igazi porondmesterré vált az évek során, egy pillanatra sem hagyja nyugodni a tömeget, miközben komoly énektudását is megvillogtatja minden dalban. Ha maradt is bennünk némi hiányérzet, ez inkább abból adódott, hogy a pörgésnek is vannak fizikai korlátai, egy-egy ilyen fellépés bőven elbírna még egy-két lírai balladát, ami alatt talán egy picit le is lehetne lassulni. (MKL)

Slágeráriák Rossinitől Bernsteinig

A Magyar Állami Operaház az idén is bemutatkozik a Szigeten, a Papageno Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon mindennap 18 órától. Az intézmény tegnapi közleménye szerint Fodor Beatrix, Kálnay Zsófia, Rőser Orsolya Hajnalka, Zavaros Eszter, Balczó Péter, Bátki-Fazekas Zoltán és Szvétek László operaénekesek Aczél András rendezésében lépnek fel. Az előadásban többek között Bernstein, Delibes, Donizetti, Kodály, Puccini, Rossini és Verdi slágereit hallhatja a közönség, Dénes István vezényletével. Délutánonként kórusok tisztelegnek Kodály Zoltán előtt, éjszakánként pedig a dzsesszé a főszerep. (ZZ)