Kultúra
Világörökségi veszélytérkép készül
Első körben az Andrássy úton álló műemlékeket méri föl a Forster Központ
Több örökségvédelmi beruházás hamarosan készen van Magyarországon: míg Majkon a remeteséghez vezető út, a parkoló és a kapcsolódó szolgáltatások kiépítésével végeztek, Sirokon látogatható lesz a barlangvár és a felső vár, Somogyváron pedig a romterület kisebb mértékű rekonstrukciója és az új látogatóközpont. Dégen és Dobán befejeződik a kastélypark rekonstrukciója, Edelényben a fejlesztés harmadik üteme. Ozorán elkészül az egykori kastély várfala, de lesz színpad és új múzeumi rész is. „Ozora csak év végére, a többi helyszín azonban már nyárra látogatható lesz” – mondta Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke a távirati irodának. Tájékoztatása szerint hamarosan megkezdődik a kastélyprogram tervezési fázisa is, a több mint harminc műemlék épületegyüttest felújításuk után a kidolgozandó funkcióknak adnák át.
Nemsokára elkészül Budapest világörökségi veszélytérképe is, amely első lépésben az Andrássy út műemlék épületeinek állapotát méri fel – mondta az elnök. A Forster Központ először egyezteti az adott önkormányzattal a veszélyben lévő ingatlanok helyzetét, aztán szakmai tanácsokkal, a lehetőségek bemutatásával segít a fejlesztőknek, lakóközösségeknek. Sághi Attila véleménye szerint a néhány ezres épületállományból néhány száz lesz, amellyel érdemben tudnak foglalkozni, és csupán egy tucat, amelynél valóban beavatkozásra lesz szükség. Elmondta, hogy ösztönző támogatási rendszer kidolgozását is tervezi a kormány. Ennek kapcsán kedvezményes adózásról vagy csökkentett áfakulcsról beszélt Puskás Imre helyettes államtitkár a közelmúltban, a tűzkárt szenvedett Andrássy úti házra kerülő ideiglenes tető felállításakor. Az elnök szerint országos térképre is szükség lesz, ennek elkészítése a következő évek feladata. Azt is megemlítette, hogy 2014-ben a Forster Központ életében jelentős átalakulások zajlottak le. Az integráció során a központ hatáskörébe került a Lechner Lajos Tudásközpont összes örökségvédelmi feladata, 2015. január elsejével pedig a Magyar Nemzeti Múzeumból a régészeti és az örökségvédelmi munka. Új az is, hogy az előzetes régészeti dokumentációt a Forster Központ készíti majd el a beruházásokhoz. Ezzel elkerülhetők lesznek azok a hibák, amelyek abból keletkezhetnek, hogy a feltáró maga határozza meg, mennyit és hogyan akar dolgozni. „Az akkreditáció biztosította verseny miatt az az intézmény végezheti el a munkát, amely jobban szervezi magát, határidőre dolgozik. Az akkreditációt el is lehet veszíteni” – hívta fel a figyelmet az elnök. A központ a régészeti terület mellett a teljes műemlékállomány átvilágításának feladatát is megkapja. Ez nagyjából 14 ezer helyszínre terjed ki. Megváltozik ugyanis a műemlékek besorolása: a helyszíneket ezek után kiemelt műemlék, országos jelentőségű vagy nyilvántartott műemlék kategóriába sorolják – tette hozzá Sághi Attila.