Kultúra
Veszélyeztetett műkincseket ment a Louvre
A távirati iroda jelentése szerint a Párizstól kétszáz kilométerre fekvő liévini központ építését a világ leglátogatottabb múzeuma, a Louvre azért határozta el, hogy ott tárolhassa raktárkészlete jó részét, különösen a Szajna áradása miatt veszélyben lévő tárgyakat. Holland mostani bejelentése szerint a leendő intézménynek lesz másik küldetése is, mégpedig a pusztulással fenyegetett tárgyak megmentése.
A döntés egy december elején Abu-Dzabiban tartandó nemzetközi konferenciához fűződően született, ahol a veszélyeztetett műemlékek védelméről lesz szó mintegy negyven állam képviselőinek részvételével – mutatott rá az államfő. Az eseményen a közlése szerint alapot is létre kívánnak hozni a műtárgyak megmentésére, amelyben Hollande szerint akár százmillió dollár is összegyűlhet.