Kultúra
Vásárosnaménytól Ukrajnáig
Rejtőzködő Magyarország 814.
A 8600 lakosú Tisza parti település egykori plébániai egyházának, az 1332–34. évi tizedjegyzék szerint, Péter nevű papja rótta le a rendkívüli pápai dézsmát. Az akkori templom – az utólagos régészeti felmérés alapján – hosszúkás hajójú, széles, és kelet felé tájolt négyszög szentélyű épület volt. Gótikus diadalív kapcsolta egybe a gyülekezeti termet az apszissal, az oltárteret kőbordás keresztboltozat fedte, ablakai dél és kelet felé néztek. Freskók díszelegtek a belső falakon. Mindez az 1700-as évek elején történt épületbontás és a barokk stílusú átépítés előtt volt. 1937-ben a középkori templom helyén emelték az új, most is meglévő templomot. Mindössze egy Isten bárányát ábrázoló gótikus keresztborda-zárókő, valamint Lónyay Zsuzsanna grófnő 1620-ból származó epitáfiuma idézi a régmúltat.
Vásárosnamény fontos helység az ország „legnedvesebb” táján, a Tisza-vidék és a Szamosköz folyóvizekben dúskáló régiójában. A vízi sportok, táborozások, evezős és biciklitúrák szerelmesei a város boltjaiban szerzik be a szükséges muníciót, a fontosabb dolgokat, ha netán valami baj történik, itt van legközelebb orvosi ügyelet, kórház. És innen indulunk el az utolsó műemlékgyűjtő utunkra, észak felé.
Nyolc kilométer megtétele után a Tisza bal partján fekvő Gyüre községnél álltunk meg. Lefotóztuk az 1800 körül kései barokk formában épült református templomot, valamint a közelében álló, fából ácsolt, klasszikus „felső-tiszaháti stílusú” harangtornyot. Egy iramodással elhagytuk a záhonyi határátkelőhöz vivő belső utat, Aranyosapátinál átkeltünk a tiszai réven, majd Lónya felé igazítottuk az autó kormányát. Európa elhagyott végvidékén jártunk, a figyelőtornyokkal szegett senki földjén túl is élnek magyar emberek, sok száz éves falvakban és városokban, Ukrajna felségterületén.
Igazi rejtőzködő település a Szatmár-Beregi-síkság magyarországi felén megbújó Lónya. A főnemesi Lónyai nemzetség ősi fészke volt. Okleveles forrás szerint Gurg de Lona (Lónyay György) 1032-ben Vazul fiaival – András, Béla és Levente herceggel – Lengyelországba menekült István király vérbosszúja elől. Andrást 1046-ban, Bélát pedig 1060-ban koronázták királlyá. A Lónyaiak hatalmas birtokokhoz jutottak a 12–13. században. László fia Nánes fia, Jakab comest 1271-ben örökös szatmári főispánná nevezte ki V. István király. Az utolsó Lónyayak az 1950-es években haltak ki.
Az 1220-as években még Bánk bán birtoka volt a falu, vétel útján szerezte meg, majd adta át a vejének, Simon bánnak. Vélhetőleg ő építtette a szent Péter és Pál tiszteletére szentelt plébániatemplomot 1235 körül. A Gertrúd királyné ellen elkövetett merénylet megtorlása után, örökösök híján a koronára szállt vissza a lónyai birtok. Nem sokra rá II. András király a Rosdi nemeseknek adományozta, tőlük került a nagylónyai és vásárosnaményi Lónyay grófok jussához.
A zömmel téglából, helyenként faragott kövekből épült, torony nélküli egyház még a román stíluskorszak formajegyeit viseli magát: tölcsérbélletes ablakok sorakoznak a hajó és a szentély déli oldalán, félköríves keretű az északi sekrestye átjárója. Hamarosan megújította a templomot a korai gótika divatja, a nyugati kapuzat már csúcsíves, domború faragású díszítéssel az orommezejében; a 14. század elején festették ki a négyszög alaprajzú, keresztboltozatos apszist és diadalív mindkét oldalát bibliai szentekkel.
Papját az 1332. évi dézsmajegyzék említi, Kislónyának és Szalókának 1418-tól kiváltsága volt a tiszai rév használata; a középkori jogvitákról, peres ügyekről és birtokviszályokról a közeli Lelesz (ma: Lelesz, Szlovákia) premontrei konventje – mint hiteles hely – levéltárában őrzik a középkori okiratokat. 1566-ban tatár horda perzselte fel a falut, a 16. század végén átvette a református vallást a Lónyay földesúr és a nép. Átalakították a templomot, ácsolt fa karzattal bővítették a hajót, és – a hitük szerint – bemeszelték a régi, szenteket ábrázoló falképeket. Néhány lépésre az épülettől Magyarország egyik legszebb fa harangtornyát csodálhatjuk meg. Huszonhat méter magas, cserfából, vasszegek és kapcsok nélkül ácsolt szerkezetet „Kakuk Imre áts mester tsinálta Bán Péter legényével, 1791”. Öregebbik harangját 1666-ban öntötte Mathias Ulrich Eperjesen.
Közvetlenül az ukrán határnál járunk.
A régi temetőkertben találjuk a Lónyay sírkápolnát és kriptát, amely 1860-ban készült. Benne nyugszik gróf Lónyay Menyhért – a sorban negyedik magyar miniszterelnök – és a népes família 27 halottja. Itt fejezzük be hosszú utazásunkat a Felső-Tisza-vidéken, ahol 2004 és 2017 között 86 középkori műemlék templomot „gyűjtöttünk” össze és ismertettünk az újságolvasókkal. Jövő szombattól újabb területek emlékeivel folytatjuk.