Kultúra
Városi házak népies szecesszióban
Egy lakóközösség, amely ápolja Medgyaszay István építész művét – Sgrafittók, tulipánok és pávák a XII. kerületi védett épületeken
Örökségvédelmi és Podmaniczky-díjat hozott, hogy helyreállították a különleges értéket jelentő falfestményeket is (Fotó: Hegedüs Róbert)
A főváros XII. kerületében, a Kiss János altábornagy utca felső szakaszát jellegzetes építészete, fekvése miatt a környék egyik legszebb helyszínének tartják sokan: esztétikai kérdésekről, hangulatokról nem érdemes vitatkozni, tény azonban, hogy épített örökségünk kincseit őrzi. Nagy része ugyanis városképileg védett, az épített kincseiről mégis kevesen tudnak.
Itt található a leginkább népies szecessziós stílusúként meghatározható, az 55–59. számok alatt álló házcsoport, amely mára felújított homlokzati sgrafittókkal, tulipánmotívumokkal az erkélyein, jellegzetes vörösfenyő nyílászáróival, a lépcsőházakban kékre és zöldre festett pávamotívumokat idéző kovácsoltvas korlátokkal tanúskodik a száz évvel ezelőtti igényességről. Városi házaknak nevezik őket – sok budapesti társukhoz hasonlóan –, mert 1929-re a főváros építtette fel hivatalnokok, köztisztviselők számára, a lakásépítő program utolsó elemeként.
A magas tetős épületek U alakúak, fásított kertek övezik őket. A házak három oldalról belső udvart zárnak közre, amelybe a Margaréta utca felől jellegzetes, rusztikus, kősisakos pillérek által közrefogott kerítéskapun juthatunk be. A háború előtti építészet kiemelkedő szakembere, a mára kissé elfeledett Medgyaszay István alkotásai, aki az organikus építészet előfutárának is tekinthető, munkáiban elsősorban erdélyi népi motívumokat használt, de távol-keleti elemek is fellelhetők házain – egyébként szentül hitt a magyarság indiai rokonságában.
A házsor több mint nyolcvanéves történetében az ezredforduló tájékán méltó közös képviselőt kapott: Vargáné Szilágyi Erzsébet tevékenysége, amellyel a módszeres felújítást szervezte, egyebek mellett örökségvédelmi nívódíjat és Podmaniczky-díjat is kapott már. Lépésről lépésre, szenvedélyesen, művészi igénnyel újíttatja fel a három összetartozó Medgyaszay-házat, mint mondja, kezdettől fogva a lakók teljes támogatását élvezi. A közös építkezés közösségszervezéssel is jár, a ház belső udvarában zenével, kiállításokkal, programokkal. A helyreállítás látványos fejezete a sgrafittók restaurálása volt: két épületen Márton Ferenc szobrász- és festőművész alkotásai láthatók, ezek jellegzetesen népi ihletésű képek, Nagy Sándor rajzai pedig lágyabb vonalakkal dolgoznak: ezek a képek a Szép Ilonka történetét mesélik el.
Előbbi egyik falképe három lányt ábrázol, akik mintha egymást noszogatnák: alattuk a lekopott felirat már csak a „gatás” szótöredéket őrizte.
A restauráláskor ezt – érthetően – noszogatásra egészítették ki, ám ekkor történt valami.
Már a felújítás után, véletlenül kerültek a lakók ismeretségbe Márton Ferenc leszármazottjával, akinél a művész hagyatékából származó akvarellek között a szóban forgó falikép terve is feltűnt. Ekkor derült ki, hogy a kép címe helyesen: Mosogatás. Márton Ferenc tudniillik Csík megyéből származott, és ott a mosogatás a pletykálkodást is jelentette…
Mint a közös képviselő elmondta, szinte minden pályázaton, amelyen indulhatott a ház, próbálkoztak, és jó dolognak tartja, hogy ma már értékvédelmi pályázatra és műemléki keretre is számíthatnak. „Nem kellett mást tennem, mint megvalósítanom a ház akaratát: az itt lakók körében hihetetlen összetartás van a felújítást illetően” – hangsúlyozta. Nagy fájdalma, hogy Medgyaszay Istvánt az építésztársadalom tulajdonképpen elfeledte: a háború előtt zseniálisakat alkotott – nevéhez fűződik sok-sok más remekmű mellett a Veszprémi Petőfi Színház épülete – később azonban rajzolóként tengette az életét.
A Kiss János altábornagy utcai ház nemcsak motívumaiban, szellemiségében őrzi az építész emlékét: a lakóközösség az egykori vörösfenyő hirdető tábla fakeretébe fiatalkori képét foglaltatta, és rendszeresen kiállításokkal emlékezik meg róla.