Változatosság és vizuális duhajság

Eredetileg poénnak indult, azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a punkzenét: barátaival jelentkeztek egy tehetségkutatóra, ahol a terveik szerint eljátszottak volna néhány kellemes bluesdalt, majd amikor a döntőbe jutnak, a televízió nyilvánosságát kihasználva egy dühös performance kerekedett volna az egészből. Mindez azonban kudarcba fulladt, hiszen az első számukat sem tudták végig előadni, annyira ügyetlenek voltak. Ezután azonban rendszeresen próbálni kezdett az A.E. Bizottság, amely a nyolcvanas évekbeli magyarországi new wave és underground olyan megkerülhetetlen együttesévé vált, mint a Vágtázó Halottkémek vagy a Neurotic zenekar. Az alapító tag véleménye szerint elsősorban azért, mert a szövegeikbe mindenki azt láthatott bele, amit csak akart.

Bár ezer éve nem zenélnek már együtt, és nem is nagyon tervezik, hogy újra összeállnak, mára olyan kultikus státust vívtak ki maguknak, hogy amikor tavaly húsz szakíró listát készített a magyar poptörténet legfontosabb lemezeiről, a Kalandra fel! című albumuk végzett a lista első helyén, Wahorn Andrást pedig a mai napig a Bizottsággal azonosítják. Noha jelenleg is számtalan zenei formációban játszik, belekóstolt mások mellett a filmezésbe – ő rendezte például a Jégkrémbalett című musicalt 1984-ben –, grafikusként és webdizájnerként is dolgozik, de hasonlóképpen fontos szerepet kapott az avantgárd festészet is életében.

Az A38-on az alkotó szinte a teljes valójában mutatkozik be, hiszen amellett, hogy péntek este a Tapasztalt ecsetek nevezetű bandájával lép majd fel a hajó fedélzetén, a kiállítóteremben kedden nyílt kiállításán friss képeit tekinthetjük meg – amelyek mindegyikét egyébként a jelenlegi zenei formációi ihlették, egyszóval a különböző művészeti ágak szétválaszthatatlanul összefolynak a Munkácsy-díjas Wahorn munkásságában.
Ráadásul 2 × 2,7 méteres olajfestményein a magánélete is megjelenik, hiszen a szintén festőművész Töttös Katával való kapcsolata nem csupán témák szintjén szerepel a képeken, hanem élettársa egyben a kifejezetten erre a tárlatra készített műveinek alkotótársa is volt. Pedig kettőjük stílusa igencsak eltérő.

Míg Wahorn András ecsetvoná­sait a szellemesség, a végtelenül egyszerű, de minimalizmusában mégis roppant kifejező és erőteljes, stílusában az úgynevezett art brutbe tartozó vonások jellemezik, addig Töttös Kata egyértelműen az internet- és a Facebook-generáció gyermeke, fotorealisztikus képeivel a tömegkultúrára reflektál, egyszerűség helyett éppen a túldíszítettség és a szándékos túlzás képeinek sajátja.

Ami miatt azonban közös alkotásaik tökéletesen összepasszolnak, az a két eltérő megközelítés, a jelentős korkülönbség és az ellenkező nem dacára is, az egyrészt a mindkettőjükre jellemző nagyon erős és eleven színhasználatnak, másrészt az eltérő jellegű, de mégis egymáshoz illeszkedő vizuális humornak köszönhető.
Az A38 hajón most kiállított képek azonban leginkább hangulatukkal ragadják magukkal a befogadót, megkerülhetetlenül megragad a belőlük áradó életöröm, testiség és duhajság, amely Wahorn András jelenlegi dzsesszes, bluesos zenekarait is jellemzi.