Kultúra
Utazás a magyar filmtörténetben
Január 12-ig ingyen elérhető hatvan alkotás a Filmarchívum honlapján
Az idei év eleje óta a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működő, 1957-ben alapított Filmarchívum tegnapi közlése szerint az intézmény internetes portálján, a filmarchiv.hu honlapon hatvan alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők ingyenesen január 12-ig. A válogatásba felújított klasszikusok mellett ritkán vagy soha nem látható különlegességek is bekerültek.
A legrégebbiek a Lumiére testvérek Budapesten készített ősfilmjei, a legújabbak pedig a digitális restauráláshoz kapcsolódó, idén készült werkfilmek és interjúk, amelyek a filmfelújítás 21. századi módszereibe és szakmai hátterébe engednek bepillantást.
Megtekinthetők olyan hiányosan fennmaradt régi magyar filmek is, amelyek épp emiatt nem kerülhetnek soha tévéképernyőre, de a szerkesztők külön figyelmet szenteltek a külföldön világhírűvé vált magyar filmesek, mások mellett Kertész Mihály, Korda Sándor, Tóth Endre vagy Radványi Géza Magyarországon készült alkotásainak is.
Szerepelnek a válogatásban háború előtti kultúrfilmek, a klipek őseinek számító zenés filmek, városfilmek és országimázs-filmek is. Ilyen az az 1936-os Kolozsvárt bemutató oktatófilm is, amelyet eredetileg iskolákban vetítettek. A rövidfilmek témája a rémhírterjesztéstől a háború pusztításán át az automata telefonig változatos képet ad a múltról.
Az archívum külön gyűjteményét képezik az amatőrfilmek, amelyek között akadnak játékfilmek is. Ilyen a szintén megtekinthető Halálos tavasz 1935-ös változata, amely négy évvel megelőzte a jól ismert Karády Katalin-Jávor Pál filmet.
Az idén száz éve született Fábri Zoltán számos teljes körűen felújított alkotása is elérhető lesz január közepéig, amint a háború utáni magyar filmgyártás első világsikere, a hetven éve forgatott Valahol Európában úgyszintén. A kilencven éve született Dargay Attila rajzfilmje, a Szaffi mellett meg lehet tekinteni az alkotótársával és feleségével, Henrik Irénnel készült interjút is.
A válogatás mellett a filmtörténészek által írt rövid szöveges ajánlók további információkkal is szolgálnak az érdeklődőknek.