Kultúra
Újabb fellépőket jelentett be a SZIN
A nemzetközi zenekarok után most a magyaroké a főszerep
A Szegedi Ifjúsági Napokat (a SZIN-t), hazánk egyik legkedveltebb vidéki fesztiválját az Újszegedi Partfürdőn rendezik meg minden év augusztusában.
A SZIN egyik különlegessége, hogy kiemelt ügyként kezeli a környezetvédelmet, a hazai fesztiválok közül ezért 2009-ben elsőként elnyerte a Greener Festival díjat, amely a világ fesztiváljainak környezettudatos törekvéseit és ennek kommunikációját értékeli. Előnye még, hogy a többi fesztiválhoz képest kevés pénzért szórakozhatunk, természetközeli környezetben, miközben Szeged belvárosa alig tízperces sétára van a fesztivál területéről.
A SZIN modern története 2003-ban kezdődött, azóta minden évben rengeteg látogatót vonz a zenei és kulturális programokat felsorakoztató fesztivál, ahol a magyar zenei paletta legismertebb tagjai évről-évre fellépnek. Idén sincs ez másképp, a korábban bejelentett külföldiek mellé most megérkeztek a magyar nevek is. Színpadra lép többek között a fesztivál himnuszát, a Színezd újra című dalt jegyző Magna Cum Laude, a Brains, a Quimby, az Anna and the Barbies, Majka és Curtis, a Wellhello, a Csík Zenekar, valamint a Budapest Bár.
A legfurcsább kívánságok
Az egyik fellépő 2008-ban tizenöt darab ötvenszer száz centiméteres törülközőt, és egy Guns N'Roses-fotót kért az öltözőbe. Megesett, hogy az egyik előadó oxigénsátrat rendelt magának, mert elmondása szerint túl nagy átéléssel játszik, és rosszul szokott lenni koncertek után.
A SZIN a zenei programok mellett kulturális, művészeti és sportélményeket is kínál a látogatóknak. „A SZIN sosem volt egy átlagos fesztivál, a szórakoztatás mellett mindig is fontos volt számunkra az ökotudatos szemléletmód népszerűsítése, a fiatal tehetségek felkarolása és a sport” – mondta Kolonics Erika főszervező a fesztivál közleménye szerint. „Úgy éreztük, ezen értékeket olyan, népszerű és hiteles fiatalokon keresztül tudjuk a leginkább átadni, akik egytől egyig szegediek, országosan ismertek és méltóak arra, hogy a fesztiválozók példaképeivé váljanak” – tette hozzá. A fesztivál különböző területeit ezért egy-egy közismert szegedi származású ember képviseli. Idén Szabados Ágnes, az RTL Klub híradósa lesz az ökotudatos életmód nagykövete, Czutor Zoltán, a Belmondo énekese a zenei vonalat képviseli, míg a sportprogramok arca Vajda Attila olimpikon lesz.
Bár rengeteg érdekes programon vehetünk részt, a fesztiválon továbbra is a zenéé a főszerep, több külföldi zenész pedig már biztosan fellép augusztusban Szegeden, ilyenek például: Jasmine Thompson, a Dubioza Kolektiv, a Foreign Beggars és a 2 Unlimited. Ezen kívül kiemelkedő zenei élménynek ígérkezik az összművészeti helyszín, ahol a Kusturica-filmek dalaival világhírűvé vált Boban Marković Orchestar is fellép.