Kultúra
Új regényt jelentett be Michel Houellebecq
Legutóbbi regénye, a Behódolás 2015. január 7-én, a Charlie Hebdo magazin szerkesztősége elleni merénylet napján jelent meg
Az egyik legolvasottabb és legtöbbet fordított szerző azt mondta, hogy regényről van szó, és januárban árul el róla többet.
A komor társadalomképéről híres Houellebecq abból az alkalomból nyilatkozott csütörtökön az Europe 1 francia rádiónak, hogy életműdíjat vehetett át. Az író 2015 óta nem publikált, életét a költészetnek és a fotózásnak szentelte. 2015-ben az ő könyvei keltek el a legnagyobb számban Franciaországban.
Legutóbbi regénye, a Behódolás 2015. január 7-én, a Charlie Hebdo magazin szerkesztősége ellen iszlám szélsőségesek által elkövetett merénylet napján jelent meg. A 2022-ben játszódó regénye, amelyben a franciaországi elnökválasztáson egy muszlim párt jelöltje győz, élénk vitát váltott ki Franciaországban és világszerte.
A csütörtöki rádióinterjúban Houellebecq arról beszélt, hogy könyvet írni nagy felelősséggel járhat, mint mondta, regényei megváltoztathatják az emberek életét, ha egyik pillanatról a másikra úgy döntenek, hogy a világ elviselhetetlen a számukra. "Könyveim alkalmatlanná tehetnek az életre, de nem szabadkozom, ez velem is megtörtént olyan könyvek esetében, mint A romlás virágai vagy Dosztojevszkij művei".
"Nagy felelősség könyvet írni, de nem akarom kivonni magamat alóla. Ez komoly tevékenység" - mondta.
Az anyakönyve szerint 62, saját bevallása szerint 60 éves író szeptemberben nősült, egy Qianyum Lysis Li nevű, kínai származású fiatal nőt vett feleségül.