Kultúra

Új pályázat Szombathelyen

Szorít a határidő a Weöres Sándor Színháznál

Szombathely önkormányzata már­cius 27-én rendkívüli ülést tart, amelyen várhatóan dönt majd a Weöres Sándor Színház újabb ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról is – tudta meg az MTI pénteken, városházi forrásból.

Jordán Tamásnak, a színház jelenlegi igazgatójának megbízatása 2017. szeptember 30-án jár le, az előadó-művészeti törvény szerint pedig legalább hat hónappal a megbízatás lejárta előtt kell pályázatot kiírni, tehát a szombathelyi önkormányzat a második pályázati eljárást is a törvényi határidő előtt indítja el. Az intézményt fenntartó szombathelyi közgyűlés március 2-i ülésén a színházigazgatói kinevezésről nem tudtak dönteni, a városvezetés ugyanis a pályázati eljárás sérülésére hivatkozva – a másik pályázó, Dér András filmrendező pályázati anyaga kiszivárogott, és ezért ő visszalépett – végül az egyedüli pályázóként maradt Jordán Tamás ügyében patthelyzet alakult ki, így eredménytelen lett a pályázat. Jordán Tamás később elmondta, újra pályázni fog az általa alapított színház vezetésére, de hozzátette azt is, a kialakult helyzet miatt nagyon nehéz tervezni a következő évadot. Ismert, a nemzet színészei nyilatkozatban álltak ki mellette, és Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott is arról szólt, hogy remek szakember, ki kellene újból nevezni a teátrum élére.