Turner és a művészettörténeti divat

A Gőzhajó hóviharban Harbour’s Mouth környékén viszonylag késői, 1842-es kép, jóval túlmutat korán (Forrás: Wikipedia)

Estig sorolhatnánk azokat a festőket, akik egész életükben csak küszködtek, éheztek, soha nem sütött rájuk a Nap, aztán haláluk után hirtelen felfedezték őket, és munkáik azóta is felbecsülhetetlen értéket képviselnek. William Turner ezeknek az életutaknak éppen az ellenkezőjét járta be: 15 évesen a Királyi Művészeti Akadémia már bevette az egyik képét, tizennyolc évesen saját stúdiója volt, és mielőtt beöltötte volna a huszadik életévét, festményeinek másolataira is komoly kereslet mutatkozott. Gonda Zsuzsa művészettörténész – aki a 2009-ben a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Turner-kiállítás kurátora volt – szerint azonban ennél jóval érdekesebb – különösen annak tükrében, hogy a közelmúltban Londonban a Tate Britainben kiállítás nyílt az alkotó kései műveiből –, hogy míg a korai, viszonylag konzervatív stílusú alkotásai elfogadottak voltak, az említett tárlaton látható munkáit, a művész utolsó tizenöt évét mutatják be, amikor már nem értékelték a kortársai, kivéve néhány olyan jeles és értő szemű műkritikust, mint John Ruskin, aki Turner nagy rajongója volt pályájának utolsó szakaszában is.

„Az életmű korai része sokkal konvencionálisabb, Turner elsősorban tájképeket festett, de azokat különböző mitológiai alakokkal népesítette be. Nagyon erősen rivalizált a korábbi évszázadok művészeivel, különösen a tizenhetedik század neves festőjét, Claude Lorraint szerette volna felülmúlni. Végrendeletében azt is kérte, hogy két művét a londoni National Galleryben az említett alkotó munkái mellett állítsák ki, hogy az utókor is lássa, túlnőtt az elődjén. Kései művei pedig egyre radikálisabbak lettek, egyre mélyebben kutatta a fények és az atmoszférateremtés játékát, ezek az alkotások nagyon megmozgatják a modern művészek fantáziáját, a mai napig sokan foglalkoznak velük. Nem véletlenül nyílnak sorban az olyan kiállítások, amelyek párba állítva mutatják be például Turner, Monet és Twombley munkáit, hogy az absztrakcióhoz közelítő vonásait kiemeljék” – mondja a szakember, aki szerint nehéz megítélni, hogy pályájának melyik szakasza jelentősebb, ugyanis a kései korszaka a mai emberhez közelebb áll, nincs olyan szinten terhelve mitológiai elemekkel és olyan modern témák is megelevenednek a képein, mint a sebesség vagy egy gőzmozdony. Ezek az alkotásai, illetve a Velencében és a svájci Alpokban készített tájképei pedig az érzékekre hatnak elsősorban.

A hetekben érkezett a hír, hogy Turner 1813-ban épített Sandycombe Lodge nevű twickenhami házát mintegy 1,4 millió fontból újítják fel, és 2016-tól a korábbi havi néhány órás látogatási idő helyett évente 46 héten keresztül nyitva lesz. Kérdéses természetesen, hogy miért éppen a közelmúltban erősödött a festő kultusza.

„Úgy gondolom, hogy Turner iránt mindig nagy volt az érdeklődés, mostanában elsősorban az olyan jellegű kiállítások mozgatják meg a közönséget, amelyek megpróbálják a festő műveit különböző kontextusokba helyezni. A 2009-es budapesti tárlat a Szépművészeti Múzeumban például az életművét az itáliai utazásain keresztül tekintette át, ugyanebben az évben Londonban Turner and the Masters címmel nyílt kiállítás, amely az elődeivel állította párba, az említett Claude Lorrain mellett Raffaello vagy a táj- és tengerábrázolás területén a példaképként szolgáló tizenhetedik századi hollandi művészekkel összevetve mutatták be alkotásait. Emellett a munkásságában erősen megjelenő érdeklődés az atmoszféra és a fény szerepével kapcsolatban, az anyag dematerializációja és számos egyéb előremutató probléma a mai művészeket is foglalkoztatja, illetve ezek a modern közönség számára is izgalmas kérdések” – fejti ki Gonda Zsuzsa.

A megnövekedett érdeklődést az is remekül illusztrálja, hogy nemrégiben egy nagyszabású és három Oscar-díjra jelölt film is készült a festő életéről. A hazánkban még nem forgalmazott alkotást a művészettörténész nem látta, azonban szerinte az előzetesei alapján hitelesnek tűnik.

„Mint a rendező egy interjúban elmondta, nagy hatással voltak rá a festő művei és akvarelljei, eredeti helyszíneket kerestek fel, a művek alapján rekonstruáltak bizonyos életeseményeket, egyszóval nyilvánvalóan törekedtek a hitelességre. De nem annyira Turner művészetét, mint inkább a személyiségét próbálták megragadni. Igencsak mogorva és magányos ember volt, akinek minden percét kitöltötte az alkotás, nem lehetett könnyed személyiség – teszi hozzá a szakember, aki szerint Turner valóban sajátos jellemére – amelyet jól jellemez, hogy senkinek nem engedte, hogy nézze alkotás közben – talán az is negatív hatást gyakorolhatott, hogy anyja elmegyógyintézetbe került és ott is halt meg, míg apja nagyon közel állt hozzá, sokáig egyfajta gondnokként alkalmazta a saját galériájában, tulajdonképpen a haláláig a fia keze alá dolgozott.”