Kultúra

Tizenkét ország fellépői érkeznek a Cantemus Kórusfesztiválra

Argentínától Japánig

Többek közt Dél-Amerikából, Afrikából és Ázsiából, valamint európai országokból érkező kórusok, összesen tizenkét nemzet együttesei lépnek fel az augusz­tus 15. és 21. között Nyíregyházán, a 12. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzuson.

Szabó Dénes, a Cantemus Kórus karnagya a tegnapi sajtótájékoztatón a távirati iroda szerint elmondta: az idei különlegesség a visegrádi országok kórusainak közös koncertje lesz, augusztus 19-én. A fellépők között lesz énekegyüttes Argentínából, Kínából, Hollandiából, Japánból, a Fülöp-szigetekről, Dél-Koreából, a Dél-Afrikai Köztársaságból és Oroszországból is, karvezetők pedig több európai és közel-keleti országból is érkeznek. A kórusok koncertet adnak a megyenapi ünnepségen és a vidéki fesztiválhelyszíneken is. Az augusztus 20-i, hétfői gálakoncerten pedig az István, a király című rockopera egyik részletét éneklik majd el közösen a fellépők, végül augusztus 21-én, kedden a karvezetői mesterkurzus záróhangversenyével fejeződik be a fesztivál.