Kultúra
Titkok a tőzsdéről és az ír lélekről
A nagy dobás nehezen fogja meg a nézőt – A Brooklyn mély és sokrétegű film
Ha a sikeres írókarrier és Hollywood nem fizetne nyilvánvalóan jobban, Michael Lewis nyugodtan elmehetne tanárnak is, olyan remek érzéke van a magyarázáshoz. Mindezt már számtalan alkalommal bizonyította: innen Európából legtöbbünknek nem sok rálátása van az amerikai focira, a szerző mégis képes volt mind a sportág edzői (A szív bajnokai), mind a menedzseri oldaláról (Pénzcsináló) mindenki számára élvezetes és könnyen követhető könyvet írni, amelyekből aztán rögtön Oscar-jelölt adaptációk is születtek. Ezúttal is ugyanez történt, bár A nagy dobás című film jobban próbára teszi a néző türelmét és befogadóképességét.
A történet a legutóbbi világgazdasági válság előtt játszódik, amikor is néhány független bankárnak feltűnik, hogy a hitelpiac hamarosan kártyavárként omlik össze. Meg is látják a lehetőséget a meggazdagodásra, így bár mindenki komplett idiótának nézi őket, hatalmas pénzeket tesznek fel a pénzügyi katasztrófára.
A korábban harsány és kommersz vígjátékokat rendező Adam McKay látszólag tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan is közelítse meg a témát. Egyrészt nyilvánvalóan hatalmas inspirációt nyújtott neki, ahogyan Martin Scorsese életkorát meghazudtoló végtelen lazasággal és fiatalossággal mutatta be az értékpapírok világát A Wall Street farkasában, másrészt pedig feltehetően drámai mondanivalóval is gazdagítani kívánta, amint azt Oliver Stone tette a Tőzsdecápákban. Az eredmény pedig kicsit a két szék között a padlóra esés példája: A nagy dobás többnyire egészen szórakoztató, mégis nehezen szippantja be a közgazdászdiploma nélküli nézőket, hiába is igyekszik olykor egy-egy fogalmat a közönség eszébe vésni. Ugyanakkor ahhoz túlzottan súlytalan és vicces, hogy a téma drámai ereje kibontakozzon, így elsősorban a remek színészek teszik emlékezetessé a filmet. Christian Bale, Ryan Gosling, Steve Carell és Brad Pitt élettel töltik meg a történetet és szerepüket, egyikük sem próbálja látványosan lejátszani a másikat a vászonról, hanem tökéletes kirakósként állnak össze.
A Brooklyn című filmről a plakátja alapján szirupos, könnyfacsaró szerelmi történeten túl többet nem vártunk, ám annál nagyobb meglepetést okozott. Az ötvenes években New Yorkba kivándorolt ír nő életén keresztül aktuális témát és életérzést feszeget. Jól érződik, hogy a forgatókönyvet az olyan végtelenül humánus könyvek, mint a Pop, csajok, satöbbi vagy az Egy fiúról írója, Nick Hornby jegyzi, aki ezúttal a párkapcsolatokról, a honvágyról, a szétszakított családokról, a nehézkes kommunikációról, a beilleszkedés bonyodalmairól és úgy általában az emberekről mesél. John Crowley-t eddig kifejezetten érdektelen rendezőnek ismertük, számos közepes munkával, de úgy látszik, hogy csak a megfelelő alapanyag kellett neki: mind a képek, mind a cselekményábrázolás terén végtelenül visszafogott.
Akár látványos és hatásvadász eszközhöz is nyúlhatna, de nem teszi. Helyette kizárólag a főszereplőre koncentrál, a benne lezajló lelki változásokra és azokra az érzésekre, amelyen számtalan nyugatra költöző magyar is keresztülmegy. Így kell egy átlagos, kosztümös szerelmi történetből mély, sokrétegű és aktuális filmet kanyarítani.
A történet a legutóbbi világgazdasági válság előtt játszódik, amikor is néhány független bankárnak feltűnik, hogy a hitelpiac hamarosan kártyavárként omlik össze. Meg is látják a lehetőséget a meggazdagodásra, így bár mindenki komplett idiótának nézi őket, hatalmas pénzeket tesznek fel a pénzügyi katasztrófára.
A korábban harsány és kommersz vígjátékokat rendező Adam McKay látszólag tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan is közelítse meg a témát. Egyrészt nyilvánvalóan hatalmas inspirációt nyújtott neki, ahogyan Martin Scorsese életkorát meghazudtoló végtelen lazasággal és fiatalossággal mutatta be az értékpapírok világát A Wall Street farkasában, másrészt pedig feltehetően drámai mondanivalóval is gazdagítani kívánta, amint azt Oliver Stone tette a Tőzsdecápákban. Az eredmény pedig kicsit a két szék között a padlóra esés példája: A nagy dobás többnyire egészen szórakoztató, mégis nehezen szippantja be a közgazdászdiploma nélküli nézőket, hiába is igyekszik olykor egy-egy fogalmat a közönség eszébe vésni. Ugyanakkor ahhoz túlzottan súlytalan és vicces, hogy a téma drámai ereje kibontakozzon, így elsősorban a remek színészek teszik emlékezetessé a filmet. Christian Bale, Ryan Gosling, Steve Carell és Brad Pitt élettel töltik meg a történetet és szerepüket, egyikük sem próbálja látványosan lejátszani a másikat a vászonról, hanem tökéletes kirakósként állnak össze.
A Brooklyn című filmről a plakátja alapján szirupos, könnyfacsaró szerelmi történeten túl többet nem vártunk, ám annál nagyobb meglepetést okozott. Az ötvenes években New Yorkba kivándorolt ír nő életén keresztül aktuális témát és életérzést feszeget. Jól érződik, hogy a forgatókönyvet az olyan végtelenül humánus könyvek, mint a Pop, csajok, satöbbi vagy az Egy fiúról írója, Nick Hornby jegyzi, aki ezúttal a párkapcsolatokról, a honvágyról, a szétszakított családokról, a nehézkes kommunikációról, a beilleszkedés bonyodalmairól és úgy általában az emberekről mesél. John Crowley-t eddig kifejezetten érdektelen rendezőnek ismertük, számos közepes munkával, de úgy látszik, hogy csak a megfelelő alapanyag kellett neki: mind a képek, mind a cselekményábrázolás terén végtelenül visszafogott.
Akár látványos és hatásvadász eszközhöz is nyúlhatna, de nem teszi. Helyette kizárólag a főszereplőre koncentrál, a benne lezajló lelki változásokra és azokra az érzésekre, amelyen számtalan nyugatra költöző magyar is keresztülmegy. Így kell egy átlagos, kosztümös szerelmi történetből mély, sokrétegű és aktuális filmet kanyarítani.