Templomok a Magurában

A Magura legkorábbról ismert történelme a törzsökös Görgei nemzetséggel fonódik össze. A talán legerősebb szepességi família ősapja volt az a név szerint ismert szászföldi bevándorló, Arnold, aki az 1100-as évek végén a mai Lőcsétől délre foglalt földet. Az ő fia Jordán, aki 1241 tavaszán a Muhi csatában győztes tatárok közeledtének hírére a Hernád zegzugos völgye fölé magasodó sziklatetőre menekült a népével, ott vészelték át a pusztítást. Menedék-kőnek, Lapis refugiinak nevezték el, írták a korabeli levelekben a Létánfalva (Letanovce) fölötti erdős platót; ahová nem sokkal később klastromot és templomot építettek a karthauzi szerzetesek.

Jordán soltész újra német ajkú jövevényeket toborzott IV. Béla király megbízásából a szinte utolsó szálig legyilkolt telepesek helyébe. E működéséért jutalmazta meg az uralkodó 1244-ben, az akkor még lakatlan, őserdő borította Magura birtokba adásával.

Az 1027 méter magas Spitzenberg déli oldalán, a hegyből fakadó Toporc-patak partján alapított irtványfalut, épített kőből kastélyt Jordán comes (gróf), akit 1256-ban Béla király a szepesi ispán rangjára emelt. (Arnold másik fia – vagy unokája? – volt, aki az új helyen megépült Lőcse közelében 1242 után községet alapított Görgő néven. A nemzetség későbbi történetét egyebek közt Mikszáth Kálmán Fekete város című regényéből ismerjük. A honfoglaló ősöktől származott a kilencvennyolc évet élt Görgei Artúr tábornok, továbbá a népes Görgei katonadinasztia, amelynek tizenkilenc férfija harcolt az első világháború frontjain).
A Podolin városka közelében fekvő Toporc (Toporec, Topperz) községtől alig öt kilométerrel délre található Maldur (Podhorany, Maltern); tőle félórányi gyalogútra Krigh (Vojnany, Kreig). Mindkét községnek 14. századi egyháza van, amelyek az akkori toporci földesúr engedélyével és segítségével készültek. „A malduri templom Szepes vármegye legelhagyatottabb temploma” – olvashatjuk Divald Kornél műtörténész megye-monográfiájában. „Háromoldalú apszisban záródó szentélyének és hajójának ablakaiban kissé primitív kezelésű, de falusi templomokon szokatlanul gazdag alakítású mérművek vannak. Tornyának koronázata felső-magyarországi renaissance stílű…” – írta az értékmentő, múzeumalapító tudós 1905-ben megjelent könyvében.

Hozzátehetjük még a Szent Márton püspök tiszteletére szentelt plébánia-templom jelenleg látható részleteit is, hiszen azokban nemcsak az „ördög lakhatik”, hanem a közben eltelt száztíz esztendő tudása is!
A valójában fél nyolcszög záródású szentély szemlélteti a stílusváltást a 13. század végi, késő románkori egyenes záródású – amilyen a toporci –, és a 14. századi gótikus – oktogonális – apszis között. Az írásban először 1297-ben szerepelt „Meldur” falu népe csak az 1400-as évek derekán szánhatta el magát templomépítésre, ezért lett a szép nagy – szinte városias – csúcsíves-mérműves ablak és az elegáns gótikus kapu a hajó déli oldalán, érett kőbordás keresztboltozat a támpilléres szentélyben.

Ez utóbbi északi falába, a sekrestyebejárat mellett, faragott kő fülke mélyed a szentségtartó részére, ugyancsak az 1300-as évek végéről. A tekintélyes nagyságú nyugati torony oromzatának sgraffito technikával készült pártázatos díszítése már a 17. század úrias ízlését tükrözi. A középkori oltárok, szobrok és festmények eltűntek a vallásváltás idején, a múlt század elején a helyszínen járt Divald „telve szeméttel, szétszedett 14–16. századi oltárok töredékeivel és más régiségekkel találta” a templomot. Azóta végképp kihaltak a katolikus hívek, csak protestánsok látogatják a község másik, 1806-ban épült, 1900 körül szecessziós toronysisakkal kiegészített egyházat. Jó hír, hogy most mind a két műemlék templom jó állapotban van, a régi felvidéki reneszánsz stílusú harangtornyot nemrég restaurálták.

Maldurtól két kilométere található Krigh (a különös középkori falunév németül és tótul is háborút, harcost, várkatonaságot jelent). Első írásbeli említése 1296-ból való „Kyrig” formában, bár már az 1250-es években is létezhetett a soltésztelepülés a toporci erdőbirtokhoz tartozó helyen. Divald Kornél szerint „több mint bizonyos, hogy a krighi templom hajdan fából épült, … a szentélyét csak a 14. vagy 15. században, hajóját a következő század elején falazták”.

Kései kivételnek számít a keletelt szentély egyenes harántfallal történt lezárása (Divald szerint) az érett gótika korszakában, ám az ilyen Isten háta mögötti helyen, mint amilyen Krigh, száz évet is nyugodtan késhetett a divat.

Az apszist egyszerű csúcsíves keresztboltozat fedi, az északi sekrestye dongaboltozatú, a hajó fölé egyenes deszkaborítás került, amit népies ízű geometrikus és növényi motívumú festés díszít. A 13. századi alapítású falusi plébánia védőszentje Alexandriai Szent Katalin. A tiszteletére állított oltáron álló, hársfából faragott-festett gótikus szobor az 1500-as évek elején készült; nála is későbbi keletű a népies ihletésű, Szent Miklós püspököt és Szűz Máriát a Gyermekkel ábrázoló mellékoltár-szoborpár.

A két világháború közötti években előkerült a padlásról egy 14. század eleji, három női szentet ábrázoló, megkopott festésű hársfa domborfaragás, a legrégibbnek tartott műtárgy a maga nemében Közép-Európában (a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható).

A település földesura egészen az 1920-as évek elejéig a Görgei család volt. Krigh templomának vakolt kő harangtornyát nem ismerhette az 1905-ben ott járt Divald Kornél: valamikor a 1930-as években építették, amikor már nem élt. Abban az időben vágták a hajó utcára néző, északi falába a neogótikus ablakot is.