Kultúra
Templomok a Felső-Ipoly mentén
Rejtőzködő Magyarország 855.
A trianoni határon túl sok helyen viszont már csak az ősi helységek névtábláinak „lefordított” neveivel.
Ipolynyéket (korábban: Nekije) Vinnica néven kell keresni az autóstérképen. Lakói közül 1577 fő volt magyar, 259 szlovák a legutóbbi (2011-es) népszámláláskor. A középkori és későbbi háborúk során elpusztult a település anyaegyháza, helyében négy felszentelt kápolna épült a határban. A város legrégebbi műemléke az 17. században készült alsónyéki kőhíd; 1780-ban épült a barokk Teleky-kastély, a 19. század első felében pedig a klasszicista stílusú Haydn-kastély. A környék régóta híres a déli fekvésben kitett szőlőskertjeiről, valamint saját termésű borairól.
Ipolybalog (Balog nad Ipl’om) kőhajításra van a magyar határtól, az 527-ös út mentén. Ugyancsak ősi település a Hont-megyei végeken: már a 13. században említi oklevél, Balug formában. Tőle kölcsönözte nevét a nemes Baloghy-nemzetség, amelynek ősi birtokai fennmaradtak a legújabb korig.
Győrffy György professzor (1917-2000) Árpád-kori földrajza (1987) szerint királyi birtokhoz tartozott a község, amelyet az uralkodó II. András 1232-ben a zólyomi váruradalomhoz csatolt, azzal, hogy a falu tizedét továbbra is az esztergomi káptalannak adják. 1257-ben IV. Béla a zólyomi uradalom részét képező Turócból és Liptóból leköltözött és megtelepedett balogi népeket – hospeseket – visszahelyezte a királyi joghatóság alá. A helybeli hagyomány szerint a község Árpád-kori eredetű temploma ez által nyerte el a Szent Korona egyedüli tiszteletének jogát, amelyre máig is büszke a többségi, magyar ajkú lakosság.
Az épület legrégebbi részletei a 11. század végéről – még inkább 12–13. századi építkezésről – vallanak. Tiszta román stílusúak a tölcsérbélletű déli ablakok, és az 1979-ben feltárt félköríves kapubejárat. Az épen maradt felmenő fal kőműves munkája középkori, a téglány formájú hajóhoz és a keletelt, négyszögű szentélyhez északon sekrestye tartozik, átjárással az ódon kőkeretű kapun. Védelmi célból a középkorban lőrésekkel nyitott, tojásdad alaprajzú védőfalat emeltek a templom köré. A nyeregtető tornyának csúcsán a Magyar Szent Korona mása látható, egyedüliként az országban.
Balogtól keletre előbb Ipolykeszin, majd Nagycsalomján át haladunk tovább. Velká C’aliomija hatszáz lelkes magyar község, két újkori egyháza a római katolikus (1911) és a lutheránus (1934) híveket szolgálja. Az eredeti Csalomja (szláv eredetű, jelentése: napos) Árpád-kori rom-templomát egyből szemre vesszük az öreg országút fölötti dombtetőn, a nyugati oromzat nemrégiben helyreállított, vörös téglás faláról.
Régészeti leletek tanúsága szerint az ősi faluhelyen már a kőkorszak óta éltek emberek, a földből előkerültek a későbbi kvádok és avarok eszközei, fegyverei. Csalomja plébániáját már 1070-ben jegyezte levél, tőle délre feküdt a helység, amelyet a középkortól Egyházas-Csalomjának neveztek. 1241-ben a tatárok felperzselték, 1244-ben IV. Béla király Szügy fia Miklósnak adományozta, az 1332 –37. évi pápai tizedjegyzék „Salonia” néven jegyzi a települést. Majd 1405-től a királynévá koronázott Cillei Borbála – Luxemburgi Zsigmond második felesége – lett birtokosa. Földjét 1552-től az érsekújvári szandzsákhoz csatolták, 1642-ig a török portának adózott. Még 1626 őszén Bethlen Gábor fejedelem tábort vert Csalomja határában, a II. (Habsburg) Ferdinánd király ellen folyt háborúban. A 18–19. században helyi nemesek osztoztak a földbirtokon.
A mai faluhelytől északra levő magaslaton találjuk a becses műemlék romot. Gyürky Antal – mezőgazdász, borász, tanár –, a vidék jeles szülötte 1871-ben így írt róla: „Nagy-Csalomján még tíz-tizenöt év előtt fennállt az országút mellett a XII. században épült templom, melyet érdemes lett volna mű értéke végett fenntartani. Mivel a falutól távol esett, a becses ereklye gondozás hiányában elpusztult, ma már csak a romjai láthatók.” Ugyanezt olvashattuk száznál több esztendővel később is, egészen 2013-ig: amikorra végre felkutatták, feltárták és kitakarították, majd régészeti-műemléki szakértőkkel helyreállították a templomot. A nyugatra tekintő oromfal talajszintjén lándzsaíves faragott kő díszkapu, fölötte résablak nyílik a kegyurasági karzat magasságában. Kelet felé tájolták az egyhajós, lépcsősen szűkített, majd félköríves szentélyt, amelynek északi oldalához csatlakozik a sekrestye-kápolna. Mindkét helyen oltárkő alapjai kerültek napvilágra, újjáépítésük és beszentelésük óta a zarándokok, jámbor hívek szentségét szolgálják.