Kultúra
Telt ház a Nemzeti fesztiválján
Véget ért a MITEM – Csaknem hétezer látogató volt
Nagy sikerrel zárult vasárnap a Nemzeti Színház nemzetközi színházi fesztiválja. A több mint két hétig tartó rendezvényről Vidnyánszky Attila, a MITEM művészeti vezetője nyilatkozott a távirati irodának. A teátrum igazgatója a nemzetközi találkozó fontosságát hangsúlyozta, s mint mondta, a fesztivál nyitás a világ felé. Kiemelte, hogy sok fiatal vett részt a programokon, amelyek leginkább nekik készültek, hogy impulzusokat kapjanak szerte a világból, s gazdagodjon az a kép, amelyet a színházról a fejükben hordoznak.
„A legfontosabb eredmény az, hogy nagy az érdeklődés a fesztivál iránt, négy év alatt elértük, hogy mindenki tud róla, a köztudatban van” – mondta. A fesztivál előadásait, a tavalyi évhez hasonlóan, mintegy hétezren látták – árulta el, hozzátéve: két-három előadás kivételével pótszékes telt házak voltak, és még így is maradtak le érdeklődők egyes produkciókról.
A MITEM-en tizennyolc külföldi produkció szerepelt. A fesztiválon részt vett az orosz Valerij Fokin, a román Silviu Purcarete, a dán Eugenio Barba és az egyesült államokbeli Thomas Richards is. A legnagyobb mesterek közül a litván Eimuntas Nekrosius és Rimas Tuminas, valamint a bolgár Alexander Morfov rendezései is benne voltak a programban. Az igazgató a legsikeresebb előadások között említette a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Purcarete rendezte Faust, a moszkvai Vahtangov Állami Színház Rimas Tuminas rendezte Jevgenyij Anyegin és a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház Bűn és bűnhődés című produkcióját.
Közölte, a MITEM költségvetése további két évre biztosított, továbbra is kétszázmillió forintos támogatást kapnak. Az ötödik MITEM-et 2018. április 16. és 28. között rendezik meg, s mivel az idén kimaradt, a következő MITEM-en erősebb német jelenlét lesz. A mostani résztvevők közül is több társulat jelezte, hogy szívesen eljönne más előadásával is. A jövő évi fesztivál programja nagyrészt elkészült már, ismét izgalmas produkciók várják majd a nézőket.