Kultúra
„Táncoltál már az ördöggel sápadt holdfénynél?”
Ma nyolcvanéves Jack Nicholson
Kifutófiúból színészóriás
Jack Nicholson a New Jersey állambeli Neptune-ben jött a világra 1937-ben. Apja korán elhagyta családját, női környezetben nőtt fel, ráadásul abban a hiszemben, hogy a nagyanyja az anyja, az édesanyja pedig a nővére. Az igazságot csak kamaszkorában tudta meg, sokan ezzel magyarázzák a női nem iránti fokozott érdeklődését. A gimnáziumból tizenhét évesen kimaradt, filmes pályafutása az MGM stúdió kifutófiújaként kezdődött. Idővel színpadon, tévében és B kategóriás filmekben is tapasztalatot szerzett, alakításaira már ekkor rányomta a bélyegét egy őrült, ördögi figura, amely azóta is meghatározza a róla kialakított képet.
Karrierje 1969-ben indult, amikor az utolsó pillanatban bekerült az alig félmillió dolláros költségvetésű Szelíd motorosok című filmbe. A lázadó nemzedék életérzését kifejező alkotás azonnal sztárrá tette, s megkapta első Oscar-jelölését. 1972-ben esélyes volt a Keresztapa egyik főszerepére, de Coppola végül Al Pacino mellett döntött. Ezután egymást követték a mára klasszikussá nemesedett filmek, közülük többet is európai rendezővel készített: a Kínai negyed cinikus nyomozójaként Roman Polanski dirigálta, majd Michelangelo Antonioni forgatta vele a Foglalkozása riportert.

- Jack Kifejezetten rosszul tanult, órákra sem nagyon járt. Talán nem is meglepő, hogy ennek ellenére a középiskola összes színielőadásán ő volt a sztár.
- Fiatalon sokféle munkát végzett, volt életmentő egy Jersey-i strandon, majd amikor 19 évesen Los Angelesbe költözött, profi szerencsejátékossá vált, és a loviból élt meg.
- Húszévesen került a showbusinessbe, egyenesen a Tom és Jerry alkotói, azaz William Hanna és Joseph Barbera mellé. Egy ideig kifutófiú volt, de aztán állást ajánlottak neki, mivel jól rajzolt. „Kösz, nem kell a meló” – mondta nekik, és inkább a színészi pályát választotta.
- Első híres szerepe az 1960-as Rémségek kicsiny boltjában volt, melyben egy fogorvos mazochista kliensét alakította. Jellegzetes mosolya már ekkor is átjött a vásznon.
- 1963 és 1971 között összesen hat filmet jegyzett szerzőként.
- Stanley Kubrick már 1970-ben kinézte magának, hogy játssza el Napóleont a róla szóló filmben, de abból végül nem lett semmi. 1980-ban viszont együtt dolgoztak a Ragyogásban, amely az irodalom egyik „őrültje”, Stephen King könyve alapján készült, és máig az egyik legrémisztőbb horror.
- Marlon Brando Jack Nicholson szomszédságában lakott a Mulholland Drive-on, és előszeretettel ment be hozzá, fosztotta ki a hűtőt, ült rá a vécére, és hagyta ott az alsógatyáját. Brando 2004-es halála után Nicholson megvette barátja omladozó házát és a földdel tette egyenlővé. A telek azóta is az övé, nem kíváncsi más szomszédra. Egy időben Warren Beatty is pár házzal odébb lakott, akkoriban a Mulhollandet „Bad Boy Drive”-nak, azaz Rossz Fiúk utcájának nevezték.
- Rengeteg pénzt kapott azért, mert az 1989-es Batmanben eljátszotta Jokert, majd közel 90 millió dollárt keresett azon, hogy a róla készült akciófigurákból és egyéb „kegytárgyakból” is részesedést kért.
- Annyira imád golfozni, hogy egy forgalmi dugóban egyszer a golfütőjével vágott rá egy másik autó tetejére, miután zabos lett a sofőrre. Beperelték, de egy 500 ezer dolláros csekk fejében ejtették a vádat.
- Ő az egyik legismertebb szurkolója a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatnak.