Kultúra

Táncháznapi központ a Liszt Ferenc téren

Kézművesség, népmese és gálakoncert

A budapesti Liszt Ferenc tér lesz idén a táncház napja rendezvény központi helyszíne május 5-én, szombaton. Egész nap tánc- és énektanítással, gyerekprogramokkal, kézműves-foglalkozással, az Írók Boltjában népmesével várják az érdeklődőket a helyszínen a távirati iroda jelentése szerint.

E napon az ország számos pontján és a határokon túl is több program hívja fel a figyelmet a táncházmozgalom értékeire a Hagyományok Háza és az intézmény baráti körének közös rendezvényén. A Liszt Ferenc térről este a résztvevők a Rácskertbe vonulnak, ahol a táncházban a Zagyva Banda és Szente János lép fel. Az előző napon, május 4-én lesz a hagyományos gálakoncert a Zeneakadémián, amelyen átadják a Halmos Béla-díjakat is. Az eseményen megemlékeznek több néhai népzenekutatóról, Seprődi Jánosról, Lajtha Lászlóról, Jagamas Jánosról, Kallós Zoltánról és Borbély Jolánról. A táncház napja beharangozására flashmobokat is tartanak Budapesten: május 2-án az Újbudai Babszem Táncegyüttes a Móricz Zsigmond körtéren lép fel, május 3-án a Keleti pályaudvarnál a Hencida Táncegyüttes, május 4-én pedig a Zeneakadémia előtt lesz villámcsődület.