Kultúra

Szubjektív olvasat

El Kazovszkij négyszáz műve holnaptól látható a Magyar Nemzeti Galériában

Óriási anyagon, csaknem négyszáz munkán keresztül vizsgálja az El Kazovszkij szerteágazó életműve által felvetett kérdéseket A túlélő árnyéka címmel a Magyar Nemzeti Galéria holnaptól látható kiállítása.

12o
(Fotó: Hegedüs Róbert)

Amint a tegnapi sajtótájékoztatón Baán László főigazgató hangsúlyozta, az intézmény egyik feladata, hogy a kiemelkedő magyar életműveket bemutassa a közönségnek. Rényi András kurátor kiemelte: nem szokványos életmű-kiállításról van szó, hiszen a 2008-ban elhunyt El Kazovszkij munkásságának teljes tudományos feldolgozása még nem történt meg, a látogató inkább az életmű egyfajta szubjektív, vizuális effektusokra is erősen építő olvasatával találkozhat február 14-ig.