Kultúra

Szomszédok a Borzsa partján

Rejtőzködő Magyarország 739.

A történeti földrajz írott szabályai szerint a vizek nevei régebbiek a települések neveinél. Ami logikus: ősidőktől fogva nevet kellett adni folyóknak, tavaknak, patakoknak, hogy tájékozódhassanak a vándorló emberek.

harangtorony 20160319
(a szerző felvétele)

Rendhagyó példa az élővizekben gazdag Kárpátalján a Tiszába torkolló Borzsa patak, amely a 903 előtt már felbukkanó, kun-magyar Bors nemzetségfő után kapta az eredeti, később a szláv birtokragú Borzsova nevét (vö.: Anonymus, 14. fejezet).

A Tisza jobb parti lapályán épült népvándorlás kori földvárból lett a fejedelmi (majd királyi birtok) központja, Bors vezér az ispánja. A 10. század végére kialakult Borsova határvármegye területe nagyobb volt a későbbi Beregénél, magába foglalta Szabolcs Tiszán túli részét is. Fegyveresei Szent István király idejében a halicsi (orosz) országhatárt védték, gyepüket, védműveket emeltek a Vereckei hágóra vezető út mentén. A várispán alá tartozó íjászok, lándzsások és figyelők nevét a Lövő, Őrmező, és hasonló falunevek tartják emlékül. A megye a 13. századig fennmaradt. Összetartozott a borsovai esperességgel, amelynek mintegy hatvan Árpád-kori egyházát ismerjük név szerint a szabolcsi és beregi területekről; nagyobbik része nem élte túl a tatárjárást. Elöljárójuk az egri egyházmegye püspöke volt. Beregszásztól délkeletre, a mai Borzsa patak partján található Nagyborzsova. A csaknem másfél ezer lakosú, szinte színmagyar község 1213-tól 1335-ig több mint hetven fennmaradt okiratban, összeírásban, levélben szerepelt, 1242 után már nem váras helyként, csupán várbirtokként emlegették, ősi erődítménye elenyészett. A település régi főutcájában található tekintélyes nagyságú, tornyos református temploma a középkori egyház helyén áll. Déli falában három 13. század végi, enyhén csúcsíves, bélletes vakablak, alattuk egyenes szemöldökű, vállköves kapukeret látható. A gótikát négykaréjos körablak idézi a nyugati homlokfalban. A templom 1552-ben lett a reformátusoké, 1566-ban lerombolták a Szigetvárról hazatartó tatárok. A mostani épület 1830-ban készült.

Innen öt kilométerre, délre fekszik Vári (ukránul: Vari), Borzsova társtelepülése. A jelenleg is 98 százalékban magyar nyelvű közösség az első tíz rangos helység közé tartozik a kárpátaljai régióban. A mezővárosi címet 1354-ben nyerte el a lengyel Erzsébet királynétól; azóta nevezik Mezővárinak is. Itt torkollik a Tiszába a Borzsa patak. Írásban 1320 táján bukkan fel, amikor is Abics fia Egyed kezességet vállalt István fia Péter nevű jobbágyáért a Vári Györggyel szembeni perben. A település 1332-ben királyi birtok volt, Tamás nevű esperes-plébánosa 1337-ig összesen 28 ezüst garas dézsmát rótt le a Szentszéknek. A tatárjáráskor kis híján kihalt lakosság helyére német ajkú hospeseket telepítettek; később a litván Korjatovics Teodor, majd a szerb Brankovics György volt Vári és egyházának kegyura. Bírta a mezővárost a magyar Szilágyi Erzsébet és Báthory István erdélyi vajda is, 1550-ben I. (Habsburg) Ferdinánd megerősítette a település kiváltságait, majd 1566-ban az itt is átvonuló tatárok nagy rombolást végeztek. A bécsi udvar 1573-ban felmentette polgárait a vám- és révfizetés alól, a Rákóczi-szabadságharc után pedig III. Károly a Schönborn grófi famíliának adományozta a helységet, a császár iránti hűségük jutalmaként.

Mezővári tágas piacán (Esze Tamás tér) nem nehéz megtalálni a református nagytemplomot. Égbe szökő, ácsolt fagalériás, négy fiatornyos harangtornya messzire látszik, a fél nyolcszögzáródású, tágas teremtemplom uralja a faluképet. Az 1500-as évek legelején épült, kései gótikus stílusban, száz évvel később az 1405-ben befejezett gótikus nagyberegi egyháznál. Akkori boltozatáról csak a markáns, háromlépcsős külső saroktámpillérek „mesélhetnének”, a 18. században nyugaton és keleten is karzatok készültek a sík födém alatt. A csúcsív „divatjáról” a négyemeletes torony középkori ablakainak és a két gótikus oldalbejáratnak a szabása tanúskodik.

A protestánsok 1595 óta tartanak istentiszteletet az egykori katolikus esperesség templomában, előtte 1567-ben a lengyelek, majd 1660-ban a törökök, 1716-ban pedig a krími tatárok gyújtogattak, romboltak Váriban. Kész csoda, hogy a 21. században annyi sok jó embert találni ott helyben, a régi és legújabb kori háborúk, megtorlások után.