Színházi tükör fiataloknak

Takács Gábor: A diákok kevés helyen tudnak beszélni az őket is érintő problémákról (Fotó: Hegedüs Róbert)

–  Húsz éve alapították a Káva Kulturális Műhelyt: miért épp a részvételi színház műfaját választották?

–  Nagyon izgalmas forma és jó terep arra, hogy fiatalokkal találkozzunk és párbeszédet kezdjünk velük. Úgy tűnik, nagyon kevés olyan helyzet van, ahol azokról a társadalmi problémákról tudnak beszélni, amelyek körbeveszik őket. Az iskolák általában nem vagy csak kevésbé képesek terepet biztosítani arra, hogy ezek a gondok terítékre kerüljenek, egy ilyen helyzet pedig ezt pótolhatja.

–  A tavasszal bemutatott, most újra műsorra kerülő Peer Gynt című előadásukban milyen problémát helyeztek a középpontba?

–  Középiskolásoknak szól, önmagunk, a problémáink és a felelősségvállalás elől való menekülés témáját járjuk körbe Ibsen drámája nyomán. Az előadásban egy olyan fiúról beszélünk, aki nem klasszikus hős, nagyon sokat hibázik, sok embert bánt meg, és közben kibújik a felelősség alól. Ez a problémakör a fiataloknak is ismerős lehet, hiszen abban a korban vannak, amikor meg kell tanulniuk, hogy a tetteiknek következményük van.

–  És hogyan vehetnek részt az előadásban?

–  Van két-három jól meghatározott pont, ahol jelenleg felkínáljuk az aktivitást. A színházteremben van három ajtó, amely a történetünkben fontos szerepet játszik, ezekre három kulcsfogalom kerül föl az előadás elején: valóság, fantázia, képzelet. Amikor bejönnek a terembe, azt kérjük tőlük, hogy írják fel krétával azokat a szavakat, amelyek elsőre eszükbe jutnak erről. A játék végén is hasonló dolgot csinálhatnak, van egy negyedik ajtó is, amit ők neveznek el, kicsit összefoglalva mindazt, amiről együtt gondolkodtunk. Megkérjük aztán őket arra, hogy az előadás után foglalkozzanak azzal a három nővel, akiket a történetben a főhős cserbenhagyott. Az ő szemükkel kell nézniük azt, hogy mit tennének, ha találkozhatnának a címszereplővel. Kitalálhatják azt a szín­házi akciót, amit szerintük ő csinálna, és el is játszhatják, de rá is bízhatják a színészekre.

–  A tapasztalatok szerint aktívak a fiatalok a közös gondolkodásban?

–  Minden osztály más, minden csoporttal máshová lehet eljutni. Vannak, akiknek ijesztő, hogy a véleményüket kérdezzük. Nekünk nagyobb siker, amikor egy ilyen osztály lép be, és két óra múlva azt látni rajtuk, hogy valami fontos dolog történt velük, valami megérintette őket. De ha az ember föltesz egy kérdést tizenhat éveseknek, és érződik, hogy tényleg érdekli a véleményük, abban a pillanatban kinyitja az ajtókat.

–  Mik a céljai az ilyen színházi nevelésnek?

–  Abban bízunk, hogy ha itt megtapasztalta az aktivitást egy fiatal, akkor ezt tovább tudja vinni a saját életében. Nem titkoltan az a cél, hogy ezt a fajta részvételiséget átadjuk, és azt szeretnénk, ha a saját életüket irányítanák, és nem hagynák, hogy mások irányítsák őket. Néhány évvel ezelőtt nemzetközi tudományos kutatást végeztünk, amelyben tizenkét ország vett részt (a Dramanetwork.eu portálon megtekinthető – a szerk.), azt vizsgáltuk, hogy a kulcskompeten­ciák fejlesztéséhez mennyiben járulnak hozzá az ilyen típusú előadások vagy más drámás tevékenységek. Az lett az eredmény, hogy nem történik emberfeletti fejlődés, de egy kis változás igen, tehát tud hatni a szociális kompetenciákra és az anyanyelvi kommunikációra is.

–  Kezdődik az új évad, milyen előadásokkal készülnek az idén?

–  Most zajlik egy repertoárcsere, amelynek részese a Polgár Csaba által rendezett Peer Gynt előadás is. Kárpáti Péter a Titkos ajtó címmel csinált előadást hetedik-nyolcadikosoknak, az évad elején pedig készül még két bemutató, az egyik középiskolásoknak szól arról, hogy a digitális valóságnak milyen ellentmondásai, elbizonytalanító hatásai vannak, ezt Kovács Dániel Ambrus rendezi. A másik pedig alsó tagozatosoknak, Száműzött királyfi címmel, ez a fantázia és a valóság összemosódását mutatja be, a rendezője Madák Zsuzsanna lesz. Van két olyan előadásunk, amely koprodukcióban fut a Nemzeti Táncszínházzal és a Közép-Európa Táncszínházzal, az Igaz történet alapján című, illetve a Horda 2, ezek mennek tovább. És van egy felnőttelőadásunk is, amelyben szintén szerepet kap az interaktivitás, ennek Lady Lear a címe, és azt a problémát feszegeti, hogy a mai negyvenes-ötvenes generáció mit kezdjen a szüleivel akkor, ha azok megbetegednek.