Kultúra

Szilveszter a fővárosi színházakban

Vígjátékokkal, zenés előadásokkal és koccintással is várják a nézőket a budapesti teátrumok az év legutolsó napján

Több helyen is dupla előadásokkal, köztük vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges produkciókkal várják a fővárosi színházak szilveszterkor a közönséget.A távirati iroda összeállítása szerint egyes helyeken vacsorával, az előadás után zenés mulatsággal, néhol pezsgővel, üdítővel, süteménnyel is készülnek az év utolsó estéjére.

A Vígszínházban vasárnap délután és este is játsszák Dés László és Geszti Péter dalaival A Pál utcai fiúk című darabot, míg a Pesti Színházban – szintén két alkalommal – a Woody Allen filmforgatókönyve alapján készült Szentivánéji szexkomédia látható. A Madách Színházban délután a Páratlan páros, este pedig a Páratlan páros 2. szerepel a műsoron. A Belvárosi Színházban az Orlai Produkció Bocs, félrement! című előadását játsszák este két alkalommal, a Centrál Színházban szintén két alkalommal látható a My Fair Lady, a Thália Színházban ugyancsak kétszer Georges Feydeau Rövid a póráz című darabját tűzik műsorra. A Katona József Színházban délután és este a Pintér Béla által írt és színpadra állított Ascher Tamás Háromszéken című darabot, míg a Kamrában este a Gothár Péter rendezte Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című előadást láthatják a nézők.

A Radnóti Színház az Anders Thomas Jensen filmforgatókönyve alapján készült Ádám almáit játssza, amely a Bibliából ismert Jób könyve témáit járja körül, az Örkény István Színházban a Csoda és Kósza című gyerekelőadás látható délelőtt, este pedig a száz magyar verset felvonultató Anyám tyúkja (1.) című produkciót játsszák. A Játékszín a 39 lépcsőfok című krimi-vígjátékot adja, amelyet John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján Patrick Barlow írt. A Magyar Színházban délután a Sugar – Van aki forrón szereti című darabbal várják a közönséget, míg az Átrium Film-Színházban Az Őrült Nők Ketrece című musical lesz műsoron.

A Budapest Bábszínházban a gyerekeket délelőtt Szalóki Ági szereplésével a Gingalló című zenés produkcióval várják. A RaM Colosseumban délután az ExperiDance Hamupipőke-produkciója látható Cinderella – Szilveszteri Menyegző címmel.

A Fővárosi Nagycirkusz Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony című előadására vasárnap délelőtt és este várják a közönséget, a Müpa Sátorban a Recirquel társulat Cirkusz az éjszakában című produkciója látható. A Magyar Állami Operaház az Erkel Színházban délután és este is játssza A diótörő című mesebalettet, a Budapesti Operettszínházban pedig kétszer adják elő a Mindhalálig Musical című előadást.