Szigliget és a csobánci Rossz-templom

Szigliget község északnyugati részén, az úgynevezett Öreg-erdő és az Antal-hegy déli lankáján, a Réhely (rév-hely) nevű falurészen hamar szembeötlenek a 13. századi eredetű, korai Árpád-kori templom maradványai. „Avasi templom”-nak is nevezik, a régisége miatt. A vulkáni bazaltkőből kitermelt és abból falazott, forró mészhabarccsal megkötött, szabálytalan hatszögletű harangtornyot a 19. századi romantika korának utazó-rajzoló mestere, a nürnbergi Ludwig Rohbock örökítette meg, 1857-ben. A kereken száz évvel később feltárt, szakszerűen konzervált és szépen megújított templomrom – körülötte zöldellő gyeppel és nemes szőlőkkel – a korábbinál lényegesen jobb arculatot mutat.

Eredeti titulusa a Mindenszentek volt. Ezen a helyen már a római kori provincia idejében is állt egy építmény, amiről az 1958. évi ásatás során felszínre került falazatban látható, halszálka-szerűen rakott kő- és tégladarabok árulkodtak. A nyugati toronyhoz téglalap formájú hajó kapcsolódik, kicsiny méretű, egyenes záródású szentéllyel. Ez utóbbihoz csatlakozik az úgynevezett csontház (Beinhaus, osszárium); a törzsökös szigligeti lakosok szerint sokféle embercsont és koponya került elő a környék építkezéseinél. Voltak, akik régen féltek is a közelükben lakni. A műemlék legbecsesebb része a torony. Legalul négyszögletes alapon álló, derék magasságban hatszögletű, majd tovább fölfelé haladva nyolcszögletűre változik. A tetejét gúla formájú kősisak fedi.

„Egyszerű, nagyon ügyes építészeti megoldást láthatunk a nyugati toronybejárat fölött, ahol a négyszögletű első emelet átmegy hatszögletű formába” – írta a kutató régész Kozák Károly egy 1960-ban készült ismertetőjében. Megemlítette, hogy a torony nyugati kapuívében középkori falfestés nyoma tűnt elő; egy 1889-es műszaki leírás szerint glóriás Krisztus-fejet ábrázoló freskó látszódott a falon.

A Szigliget (Zeglegeth) helységnév első ízben 1121-ben bukkant fel egy eredeti okirat másolatában. Legközelebb 1260-ban fordult elő újra, amikor a Balaton egyik szigetét említi: „insula, iuxta Balatinum”. Az 1333– 34. évi pápai tizedjegyzék szerint István nevű papja huszonkét rénes dénár decimát (dézsmát) rótt le. A település kiváló kiránduló helye a Szigligeti fellegvár, a katonásdit játszó gyerekek paradicsoma.

Gyulakeszi hat kilométerrel északra fekszik Szigligettől, a 376 méter magas Csobánc-hegy részben megmaradt középkori vára alatt. Az ötszázas lélekszámú község nevét először 1180-ban említi oklevél. Kesző – másként: Keszi – alakban ez utóbbi személynév azonos Árpád-fejedelem egyik vezérével a híres hét közül.

Magát a hegyet 1221-ben említi írás, amikor az Atyusz nemzetség egyik birtokosa elajándékozta az ottani, szőlőskertes területét. A 13. század első felében megjelentek a hegyet birtokló királyi udvarnokok, valamint a szomszédos Diszel falu nemesei, akik vulkáni kőből raktak védőfalat a nagyrészt lapos hegytetőre.

Az első említést a várról 1272-ben a német Rátót (Reichtold) nembeli Gyulaffy család felől hallhattuk, akik egészen az 1600-as évek végéig használták az erősséget. A török hódoltság másfél évszázada végén a törökök otthagyták, majd az osztrák várrobbantók pusztították tovább. Az építmény helyreállítása az ezredfordulónál kezdődött és folytatódik jelenleg is.

A Csobánc-hegy északi hegyormán (az országos Kéktúra útján) a meredek sziklák tövében lapul az úgynevezett Rossz-templom. Rómer Flóris bencés rendi pap-tanár a dunántúli kutatási naplójában megörökítette a román kori egyházat. Alaprajza szerint a hajó kilenc méter hosszú és öt méter széles, a keleti oldalán ugyanolyan tágas a félköríves, keletre néző szentély. Nyugaton a magas oromfal tövében, középen nyílik az ívelt bejárat, amelyet az 1980-as években vasráccsal behegesztettek az ismétlődő rongálások, gyújtogatások ellen.

Legutóbbi ott jártamkor a jó tartású templomból tíz év alatt láthatatlanná lett a teljes falrész, ugyanis a borostyán időközben elborította a falakat, a vasrácsos kapun pedig berozsdált a lakat.