Szent Jakab temploma Csütörtökön

A neve szlovákul S’vtrtok nad Ostrove, németül Loiperstdorf (korábban: Donnersmarkt). Azért kellett a helységnek nevet változtatnia az 1900-as években, mert a szepességi Csütörtökhelynek is ugyanez volt az eredeti német neve. Az Árpád-korban keletkezett település magyar nevét a csütörtöki napokon tartott heti vásárairól kapta.

A ma látható, mesébe illő megjelenésű templom helyén a római korban Jupiter-templom állt, maradványaira földmunkák közben találtak rá, majd régészek tárták fel. A hagyomány szerint már Szent István király korában egyháza volt a településnek. Írott formában 1217-ben említették először, amikor II. Endre király a híres szentgyörgyi és bazini grófok őseinek ajándékozta „Villa Luiper”-t. Aztán 1240-ben királyi vámhelyként szolgált, azokban az években készülhetett el a Szent Jakab apostol tiszteletére emelt templom.

Az öreg országút mentén álló (utólag bevakolt) téglaépület nyugati homlokzatának közepén levő főkapu kőből faragott háromkaréjos, korai román stílusú timpanonja vetekszik a 13. századi szerzetesi templomok magas színvonalával. A roppant tekintélyes toronypár nyugati oldalának emeleti abla­kait faragott kő pálcatagok osztják, a toronysisakok sarkainál toszkán stílusú fiatornyocskák díszlenek. Az első templomot már az 1300-as években megnagyobbították, majd 1485-re elkészült a déli oldal – támpillérekkel megerősített – mellékhajója és vele együtt a gyülekezeti tér keresztboltozatos mennyezetének mesteri kőfaragása.

A templom terének jelentős kiszélesítése statikai bajokkal járt: az eredetileg háromhajós termet át kellett alakítani kéthajóssá, csak e módon lehetett megkönnyíteni az épület kőanyagának súlyát. A kelet felé tájolt szentélyt szintén csúcsíves stílusúra változtatták, és akkoriban készült északon a sekrestye is.

A 16. században mezővárosi rangra emelkedett Csütörtök helység plébániáját a 17. század első felében már közösen használták a katolikus és református hívek. A hitújítók 1644. évi elkergetését követően több ízben is javítgatták az építményt, majd 1694-ben és 1770-ben újabb, teljes felújításon esett át. A fentebb említett, díszesen kifaragott timpanonra voltaképpen az 1956-os műemléki helyreállításkor bukkantak rá magyar szakemberek. Egy ritkán előforduló szakrális érdekességet is felfedeztek: a homokkőből kifaragott, déli bejárati „kapufélfába” a zarándok hívek éles eszközzel jeleket vájtak, emlékeztetve ezzel más vándorokat is főként Szent Jakab apostol tiszteletére. Sokan közülük felfogták a kőport az imádkozó asszonyok keszkenőjében, abban reménykedve, hogy a templom szentelt vízében feloldva hatásos gyógyszer.

A település a 19. század derekától bővülésnek indult, bár négyszáz év után, 1871-ben elvesztette mezővárosi rangját. Az 1815. évi összeírásban mindössze 490 lakosa volt – zömmel római katolikusok –, az 1867. évi népszámlás idején már 664, 1910-ben pedig 1259 lakost számláltak össze, túlnyomó többségben magyar ajkúakat, a legutóbbi, 2011-es hivatalos adat szerint 1770 lakosából 1271 fő volt magyar és 426 szlovák.