Szent István más fénytörésben

 A közös produkció ritka intelligens kezdeményezés, olyan bravúros színészi alakításokkal – gondolunk itt elsősorban Szalma Tamás Jászai Mari-díjas színművész István-karakterére –, amely a közönségtől is felkészültséget és elmélyült figyelmet követel. Amikor ez a kettő megvan, akkor olyan maradandó élményben részesül a laikus és a szakmai publikum is, amely méltán emeli az igazán nagy előadások sorába a művet.

István király alakja sok alkotót ihletett meg, ennek ellenére hazánk színházi kultúrájában leginkább az István, a király című rockopera kötődik az államalapító uralkodónkhoz.

A Ratkó-féle történet szempontjából 1031. jelentős dátum: ekkor hal meg Szent István fia, Imre herceg. Ettől az időponttól kezdve követheti a néző nyomon István érzelmi megrendülését, amelyet utolsó fia, a lehetséges trónörökös elvesztése okoz. A király azonban szembesülni kényszerül saját műve, a fejlett jog buktatóival is. Szalma Tamás komoly színészi munkával követi azt a küzdelmet, ami az elbizonytalanodásban is erős kezű és szilárd lelkületű királyt jellemzi. A rendezés szempontjából is fontos, hogy a darab elején megjelenő gyász után néhány évvel később kiderülő árulás – az Imre herceg elleni merénylet – által adott összetartó ívet sikerült nagyon erősen és következetesen kihangsúlyozni.

Lényeges mindemellett az a történelmi helyzet, amelyben a cselekmény játszódik: bepillantást nyerünk a magyar–bajor ellentétekbe, de bátran, egyben elegánsan kezelt áthallásokat is találunk a szövegben, amellyel saját korunkra, így az ország területén élő kisebbségek problémájára is reflektál a mű.

A harmadik réteg az egyházi vonal, amely meglepő módon kellemes humorforrásként is szolgál: a keresztény főpap szerepében Szélyes Imre, az ősi pogány hitvilágot képviselő óbéli öreg személyében pedig Bicskei István polemizál egymással több ízben. Bicskei jól találja el azt az érzékeny határvonalat, amelyen képviselhet egy kedves, szerethető, vicces személyiséget, elkerülve a bántás leghalványabb gyanúját is. Kapcsolatukat illetően épp úgy mutatható fel fejlődés, mint István életében.

Az előadás legerősebb vonása Ratkó nagy hatású szövege, amely a színészek játékával párosítva egészen különleges, a kortárs színházi szcénában ritkán kihasznált lehetőségeket nyit meg. Gyarmathy Ágnes egyszerű díszletelemeivel, kiemelkedő jelmezeivel és Kobzos Kiss Tamás zenei aláfestésével igazi, klasszikus színházi élményben lehet részünk.