Kultúra

Szent István és Balassi városáért

Nemzeti emlékhellyé avatják az esztergomi Várhegyet és Vízivárost

Szombaton helyezik el azt a sztélét az esztergomi Várhegyen, amellyel a nemzeti emlékhelyeket jelölik. Az emlékkövet Erdő Péter bíboros áldja meg.

Nemzeti emlékhellyé avatják az esztergomi Várhegyet és a Vízivárost szombaton – közölte az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI tudósítása szerint. Völner Pál elmondta: a Nemzeti Örökség Intézete köteles felügyelni ezeket a helyeket, gondoskodni róluk, ha szükséges, kezdeményezni felújításukat, s emlékkővel, sztélével kell megjelölnie magyar és angol nyelven őket. Szombaton ezt a követ helyezik el, amelyet megáld Erdő Péter bíboros. Emlékeztetett arra, hogy a nemzeti emlékhelyekről külön törvény szól, ebbe a kategóriába – mint mondta – a legkiemeltebb nemzeti, történelmi emlékeink tartoznak. A törvény szigorúan leírja, hogy ezeknek a helyeknek milyen feltételeknek kell megfelelniük, a többi között egy adott történelmi korszakban az ország életében meghatározó szerepet kellett játszaniuk, kiemelkedő személyiségeknek kell hozzájuk kötődniük, további kritérium az identitásképző szerep, és az emlékhelyeknek erősíteniük kell az összetartozást.

Van több kiemelt nemzeti emlékhely, a fővárosi Kossuth tér, a Parlament és környéke, valamint további tizenhat, köztük a budai Vár, a mo­hácsi emlékhely, a pákozdi csata helyszíne és a debreceni Nagytemplom, közéjük tartozik most már az esztergomi Várhegy és Vízivárosban található prímási palota is.

Esztergom azért került be az emlékhelyek sorába, mert Szent Istvánt ott koronázták királlyá, ott alakították ki az egyház székhe­lyét, s jelenleg is a katolikus egyház fő egyházmegyéje.

A költő Balassi Bálint ott esett el a török elleni hadjáratban, Mindszenty József bíboros pedig ott van eltemetve. Völner Pál megemlítette azt is, hogy a prímási levéltárban található az Aranybulla legrégebbi másolati példánya, az 1233-as beregi egyezmény eredetije, a várban pedig a reneszánsz Bakócz-kápolna, és Esztergomban tekinthetők meg a keresztény múzeum kincsei is.