Szélsőséges érzelmek vonzásában

Nagyabonyi Emese az első pillanattól az utolsóig magas hőfokon izzik a darabban (Fotó: Kovács V. Sára)

A román titkosszolgálat ugyanis megfigyeli az ismert – feltételezhetjük: erdélyi magyar – színésznőt, azonban még a titkos jelentéseiben sem nevezi őt meg. A „célszemély” fedőneve: Pornó. Tehát a darabnak semmi köze nincs pornográfiához, erotikához vagy bárminemű hasonló jelenséghez, amilyen képzeteket társítana esetleg első blikkre bárki is egy ilyen címhez.

Az erdélyi szerző darabját most egy vajdasági társulat, a Zentai Magyar Kamaraszínház vitte színre, Nagyabonyi Emese tolmácsolásában. A díszlet puritán, egyszerű, egyetlen szempontja a funkcionalitás, s a jelmezek is inkább csak jelzésérté­kűek. A színpadot tulajdonképpen csak a fiatal színésznő játéka tölti be. A darab 2008-ban a budapesti Nemzeti Színháznak a Biblia éve rendezvénysorozatához kapcsolódva meghirdetett drámapályázatára készült. Az volt az alkotók feladata, hogy a tízparancsolat egy-egy igéjét alapul véve írjanak színművet, amely „a maga eszközeivel irányítja rá a figyelmet az alapvető emberi értékekről, törvényekről való gondolkodásra és arra, vajon a 21. század embere mennyire érzi magáénak ezeket az erkölcsi alappilléreket” – írták az akkori pályázati kiírásban. A szerzők aztán a lehetőségek legszélesebb skáláján mozogva, a legkülönfélébb műfajokban fogalmazták meg a kiválasztott parancsolat mai olvasatát: készült mennyei revü, internetes fórumtalálkozó, polgári színjáték, dokumentarista játék, magyar ünnepi oratórium és monodráma is. Utóbbi szerzője Visky András, aki a „Ne lopj!” parancsolatát dolgozta fel, egészen érdekes megközelítésben.

A titkosszolgálat által megfigyelt lány „okos, erős, törékeny, egy kicsit flúgos, szélsőséges érzelmekre képes, kiszámíthatatlan és minden mozdulatában elbűvölő nő” – mondja róla a szerző. S valóban, a szélsőséges érzelmek szinte az első pillanattól jellemzik Nagyabonyi Emese előadását, törékenysége testi adottság ugyan, de az írói elképzelésnek nagyszerűen megfelel, ereje inkább sugárzó, mintsem fizikai, kiszámíthatatlanságát pedig percről percre ismerjük fel. Zavara, amit a szerző flúgosságnak nevez, mintegy meghatározza nemcsak az előadásmódot, de azt is, ahogyan szavai mögött a néző is kezdi felismerni a körvonalazódó társadalmi környezetet, történelmi pillanatot, 1989-et, a rendszerváltozások európai hullámát, a forradalom előszelét s egyáltalán a helyszínt: Erdélyt, Romániát.

Nagyabonyi Emese pedig igazán feladja magának a leckét azzal, hogy amint felmegy a függöny, igen magasról, „fentről indít”, s úgy hihetnénk, onnan már nem nagyon van tovább hova építkeznie. Hátrálnia kell. Az őrület különböző fokait járja végig, az indulatos, erőszakos tombolástól a halk, néma vagy visszafogott, ám annál hátborzongatóbb stációkig. Az elején úgy érezhetjük, mintha a fiatal színésznő elzárná maga elől az utat, hogy közben még majd továbbléphessen. A váltásra, a lassításra, a visszafogottságra azonban a felvételről bejátszott ügynöki jelentések adnak számára kiváló alkalmat, és esetenként – habár ezekről a megfigyelt „célszemélynek” persze sejtése sem lehet – azokra reagálva, mintegy azokat illusztrálva vezetheti tovább történetét, végigjárva a színműben elővezetett eseményeket, a megőrülés fázisaival sajátságos párhuzamban. Azért történik így minden, mert a nő őrült, vagy azért őrül meg, mert minden így történik? Nem mindegy. S akármi legyen is a hatóságok szándéka, minden lépésükkel, minden közbeavatkozásukkal egyre közelebb taszítják őt a szakadékhoz.

Ha visszakanyarodunk a „Ne lopj!” parancsolatához, akkor még itt a kérdés, hogy vajon mit loptak el Pornótól? Gyakorlatilag mindent. Elsősorban az életét.

Nem fizikai értelemben, hiszen épp itt áll előttünk, beszél, suttog, üvöltözik, tombol; ám megfosztották attól az életétől, amit a jog szerint, amit szerencsés esetben élhetett volna. A nagybetűs Mindent lopják el tőle – ahogy a színmű egyik méltatása fogalmazott korábban –, a hivatását, a szerelmét, de a meg nem született gyermekét is.

Nagyabonyi Emese pedig a darab utolsó pillanatáig minden mozdulatában elbűvölő nőként alakítja a sokat szenvedett Pornót, akinek ekkor még mindig marad egy döntési lehetősége, amit nem vehetnek el tőle. A benső szabadsága még mindig megvan, az érinthetetlen, mert hiába állnak ügynökök lent a kapuban, hiába merednek fürkésző tekintettel a bejáratra, felfele akkor is, még mindig nyitva áll az út. Az utolsó döntés pedig visszavonhatatlan.