Kultúra

Százötven éves a debreceni teátrum

Kormány-előterjesztés készült a Csokonai Nemzeti Színház felújításáról

Különleges ajándékot kapott a százötven éves debreceni Csokonai Színház: a jelenlegi társulat huszonhat tagjának portréjával bélyeget adott ki a Magyar Posta, amiért Ráckevei Anna színházigazgató mondott köszönetet a Színház az egész világ, Kultúra és előadóművészet a világ bélyegein című tárlat szerda esti megnyitóján.

Nikodém Gabriella, a Bélyegmú­zeum igazgatója elmondta: a bélyeg része az egyetemes és a nemzeti kultúrának. A debreceni színházi ünnep alkalmából, több mint száz országnak az előadóművészethez kötődő bélyegeit mutatják be. Külön tablót kapott Shakespeare életműve, de megjelennek a bélyegeken a színjátszás, a drámairodalom nagyjai Csokonai Vitéz Mihálytól kezdve Katona Józsefen át Bertold Brechtig, s olyan nagynevű színészek portréi is láthatók a bélyegtablókon, mint Greta Garbo, Marilyn Monroe, Charlie Chaplin, Latabár Kálmán, Kiss Manyi és Karády Katalin. A kiállítás a színjátszás nevezetes helyszínei, híres színházai és operaházai közül is bemutat néhányat.

A színház első emeletén pedig megnyitották Nagy Sándor Zoltán grafikusművész kiállítását. A Magyar Faust című tárlat Orbán János Dénes művéhez, a neves debreceni professzor, Hatvani István alakja köré épülő A magyar Faust díszelőadásához kapcsolódva érkezett a teátrumba. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a műfajok összefonódásának szép példájaként értékelte a bemutatót és a kiállítást. Felidézte, hogy Nagy Sándor Zoltán grafikusművészt egyetemista kora óta foglalkoztatja a Faust-legenda: elsősorban annak rejtélyessége és összetettsége ragadta meg, amelyben Hatvanit a „titkok” vagy a varázslatos tudás birtoklására irányuló vágy mellett állandó elégedetlenség, hiányérzet is jellemzi.

Hoppál Péter kulturális államtitkár pedig bejelentette: kormány-előterjesztés készült a debreceni Csokonai Színház százötven éves épülete teljes körű rekonstrukciójának elkezdésére. A teátrum épülete 1865. október 7-én Katona József Bánk Bán című drámájának bemutatójával nyílt meg. A másfél évszázaddal későbbi, szerdai díszelőadáson Orbán János Dénes A magyar Faust című drámáját láthatta a közönség.

 

Százötven éves a debreceni teátrumKormány-előterjesztés készült a Csokonai Nemzeti Színház felújításáról - Különleges...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. október 8.