Szavakkal a náci csodafegyver ellen

Fotó: FALUS KRISZTA

Mi lett volna, ha elkészül a titokzatos csodafegyver, a pusztító atombomba, aminek híre a második világháború végén terjedt el? Baráti viszony, szinte apa-fiú kapcsolat fűzte össze a két tudóst, a dán Niels Bohrt és a német Werner Heisenberget a kavantummechanika megalapítóit. A náci Németország atomprogramjának vezetője volt Heisenberg, aki 1941-ben Koppehágában találkozott Bohral. Ez a rejtélyes beszélgetés az alapja Michael Frayn darabjának, amely 2002-ben elnyerte a legjobb drámának járó Tony-díjat.
„Az emberiség kultúrtörténetének egy nagyon érdekes epizódja ez, amikor a megszállt Dániában egyszer csak megjelent Heisenberg a Nobel-díjas német fizikus, régi tanárához Niels Bohr-hoz, a félzsidó származású fizikushoz, aki akkoriban Koppenhágában tartózkodott” – mondta Valló Péter a darab rendezője. „Azóta fejtegetik a titkos találkozót, vagyis, hogy miről is eshetett szó a két ember között. Mindenki tudja, hogy köze volt ahhoz, hogy a németeknek nem sikerült atombombát építeniük. Miközben ezt a találkozót eleveníti fel, sok mindenről szól a darab: általában egy értelmiségi, közelebbről pedig a fizikus felelősségéről, a barátságról és persze arról, hogy a politika mennyire furakodik be a mindennapi életünkbe” – fogalmazott. 

Politika a hétköznapokban és a színházban 
A darab kapcsán Valló Péter arról is szólt, hogy a politika túlontúl elhatalmasodott a huszonegyedik században. „Nagyon sok műalkotás fejtegeti, hogy mit művel velünk a politika és miként kell egy értelmiséginek ebben a helyzetben viselkednie. Ezt a témát járják körül a mű szereplői is. Konkrétan a szóban forgó helyzetben a politika belekényszeríti a fizikusok egy csoportját abba, hogy egy olyan fegyvert állítsanak elő, amely sok millió ember halálát okozza. Elméleti fizikusok maguktól sohasem keverednének ilyesmibe. Valószínűleg mindig is így tett a politika, hogy jó szándékunk ellenére erőltetett bennünket olyan konfliktusszituációkba, amit egy értelmiséginek eszébe sem jutott volna vállalni.”
Érdeklőségünkre vagyis, hogy mennyire aktualizálható a darab üzenete, arról beszélt, hogy a színház egy kortárs élő művészet, ami csak a jelenben érvényes. „A jelenben működik a színi előadás: a színház nem egy múzeum, hanem egy élő, hatni akaró kortárs művészet, ami természetes, hogy a régi történetekből eseményekből valami máig ható tanulságot akar levonni”- fogalmazott. Hangsúlyozta azt is, hogy a történelmi drámák sem mondhatnak le arról, hogy ne legyenek idáig ható vonatkozásaik. Ilyen értelemben Niels Bohr és Heisenberg találkozása egy történelmi darab, amit 2002- ben íródott egy 1941- es eseményről, de a tanulságai máig hatnak. 

Idősíkok és különböző megközelítések 
Több síkon játszódó, nehéz darabnak nevezte Valló Péter a Koppenhágát, amelyet nem lehet megúszni anélkül, hogy elméleti fizikáról szó se essék.Sokféle előítéletesség jelenik meg a darabban: Bohr felesége számára már maga az a tény, hogy Heisenberg német és nem hagyta ott a hitleri Németországot éppen elegendő ok arra, hogy utálja Heisenberget, akármilyen jóban voltak. Az érzelmek szintjén nézi az eseményeket, nincs tekintettel a két nagy fizikus szakmai együvé tartozásra vagy barátságára. Ilyen alapon mindenkit számon lehetne kérni, akik ott maradtak a sztálini Oroszországban, vagy más diktatúrákban és ez nagyon messzire vezet. Egyébként éppen ezért rendezem meg, hogy messzire vezessen”.

Lektűr a Rózsavölgyi Szalon egyedi légkörében 
A színházcsinálás és az értelmes közlés mezsgyéjén van egy sajátos műfaj, Valló Péter szerint ez a lektűr, ami éppen egy intim kis színházban tud hatni. 

„A Rózsavölgyi Szalon pontosan olyan hely, ahol ilyen különös lektűröket lehet előadni. Ebben a kávéházas, bizarr közvetlenségben meg tud szólalni ez a típusú darab. Amit eddig rendeztem itt az inkább egy-egy olvasmány- élmény interpretálásaként fogható fel, mintsem klasszikus értelemben vett színpadi műként” magyarázta. Ilyennek nevezte a  Tisztelt Hazudozó! című már repertoáron lévő darabot is, amely G. B Shaw és Mrs Cambell színésznő titokzatos szerelmi levelezését eleveníti fel. „Hasonló a helyzet a történetben, mint a Koppenhágában: két híres ember levelezik egymással, szellemesen, parádés módon tehát a színháznak nem a hagyományos értelmezésével találkozunk benne. Molnár Piroska és Jordán Tamás, két zseniális tehetségű színész szépen elbeszélgetnek egymással s mindenki rettenetesen élvezi. Ezt nevezem lektűrnek. Éppen azért érdekes egyébként ez a párbeszéd, mert a mélyen van valami nagyon bonyolult, emberi, lélektani összetartozása a két embernek, akik valamiért  tisztelik egymást és egymásra vannak utalva, sokban segítik és hátráltatják egymást. Ebbe a kapcsolatba belelátni ez a különleges élvezete a darabnak” - fogalmazott.