Kultúra
Szatmári história
Rejtőzködő Magyarország 755.
Az 1848-as márciusi ifjak alkotta tizenkét pont utolsó követelése az volt: „Unió Erdéllyel!” Merthogy az 1867. évi kiegyezést, majd az 1876. évi közigazgatási reformtörvényt megelőzően külön kormányozták Erdélyt és Magyarországot. A harmadik, Partiumnak nevezett történelmi-földrajzi országrész pedig a Király-hágótól az Északkeleti-Kárpátokig húzódó hegyes-dombos vidék volt, amely részeiben (partium) hol a királyi Magyarországhoz, hol Erdélyhez tartozott. Ahogy épp a sorsa alakult háromszáz éven át viszálykodástól, háborúktól. Szatmár, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros és Szilágy vármegyék alkották a Részeket, és azok ma is, csak más neveken.
Egri (Agris) község az 1920-ban átszabott magyar határ túloldalán, Szatmárnémeti (Satu Mare) város közelében található. Az 1891-es adatok szerint lakosainak száma 1145 volt, túlnyomó többségben református, kisebb részben katolikus magyarok lakták. Nevét már a 14. században is úgy írták, mint most, az ősi Egry nemzetség birtoka után.
A község 1300-ban még egészben az Egryeké volt, azonban 1366-ban Egry László és János zálogba adta a Vasváriaknak, akiktől azután erőszakkal visszafoglalták, s emiatt a királyi ítélőszék elé idézték őket. Egryék 1374-ben megjáratták a falu határát, amiből megint viszály keletkezett: elvágták a parttól Jánky Lászlónak a Túr folyón levő malmát, elhajtották százhúsz sertését, megverették a jobbágyait. Hangos pör lett a dologból, aztán 1423-ban megint csak túllépték a határt, Perényi Péter országbíró jobbágyai akadályozták meg az önkényes birtokszerzést. Zsigmond király két ízben is elhalasztotta a szatmári határbejárást 1426–27-ben, Perényi fontos udvari szolgálatai miatt. Az adatok szerint 1550-ben Jó Demeter özvegye szerzett részt a Jánkyak földjéből, 1578-ban Egry Kelemen a maga részét adta el 400 forintért Salgay Bálintnak. Öt évre rá Salgaytól kellett kölcsönkérni 600 arany forintot a török fogságba esett Egry kiváltásáért, majd 1602-ben Egry Bernhardot kellett kiváltani a rabságból földzáloggal. A 18. században kisnemesi famíliák osztoztak az elapadó birtokon, az 1890-es években pedig özvegy Sepsy Károlyné kezére került a legtöbb Jánky-föld.
Azért idéztük kivonatosan ezt a históriát a Borovszky Samu szerkesztette Magyarország vármegyéi és városai című, 1908-as országmonográfia Szatmár kötetéből, mert jól érzékelteti hat-hét évszázad küzdelmes történetét egy adott településen.
Egri templomának első említése 1339-től számítható, a 14. századi helyi kútfők azonban nem emlékeznek meg róla. Jelenlegi formájában az 1490-es években épült az egyhajós, torony nélküli egyház. A kis méretű, keletelt szentélyű templom déli homlokfalán két csúcsíves ablak jut a hajóra, másik kettő a szentély déli oldalára; a fél nyolcszög alaprajzú apszis délkeleti és keleti falának nyílásait a 19. században befalazták. Valamennyi ablakot egyforma szabású gótikus, három körszemes mérmű díszíti, a rézsűs bélleteik gondosan faragott vöröses kőkockákból készültek (a középső, ablakosztó sudarakat utóbb kitörték).
A hajó nyugati sarkainak lépcsős haránt támpillérei, valamint a szentélyt megtámasztó sarokgyámok biztosítják az eredeti kőboltozatot a beomlás ellen. Csúcsíves diadalív választja el a szentélyt a hajótól, a keresztboltozat filigrán bordái ívesen simulnak az oldalfalba, gyámkövek és zárókövek nélkül, erős kontrasztot mutatva a vaskos, kváderkőből faragott diadalívvel szemben. Eredetileg a templom nyugati oldalán volt az egyedüli bejárat az épületbe, mígnem 1955-ben három emelet magas, négyzetes falú neogótikus harangtornyot építettek a hajó elé, az addigi fa harangláb helyébe. Az 1500-ra bizonyosan elkészült, puritánnak nevezhető egyház a beköszöntött reformáció időszakában, 1569-ben Egri papját küldték aközé a kilenc katolikus lelkész közé, aki Nagyváradon az unitárius Blandrata, Melius Juhász Péter és Dávid Ferenc ellen, János Zsigmond fejedelem jelenlétében vitatkozott vallási kérdésekben.