Kultúra
Szabadon címmel jelent meg Ákos új dala
A szerzeményhez Ákos koncertjeinek látványtervezője, Madarász János készített dalszöveg-klipet
"Hauber Zsolt még tavaly nyáron adott egy demót, nagyon tetszett, a szöveget azonnal meg is írtam, de a zsúfolt turnénaptár, az akkor készülő koncert-DVD és a dupla Aréna előkészületei miatt nem tudtuk rögzíteni a Szabadont. Azóta sok ötlettel gazdagodott, és remek újraértelmezések is készültek hozzá: Zsolt és Lepés Gábor remixei mellé egy rockverziót is feljátszottam a stúdióban" - idézte a kommüniké Kovács Ákost.
A szerzeményhez Ákos koncertjeinek látványtervezője, Madarász János készített dalszöveg-klipet.
Ákos a tavalyi, sorrendben harmadik dupla telt házas Aréna-koncertje előtt jelentette be, hogy 2017-ben nem koncertezik, ugyanakkor a tervek szerint 2018 őszén megjelenhet az új album. Mint írták, idén folytatódik az előadó Krúdy-felolvasóestjeinek sorozata, az Arany János-emlékév kapcsán pedig hangoskönyvet és verses esteket tervez Ákos.