Kultúra

Spanyolországban forgatja új filmjét Woody Allen

San Sebastánban dolgozik majd a 83 éves rendező

Woody Allen a spanyol tengerparton forgatja új filmjét. A helyi híradásokat szerdán megerősítette a Mediapro produkciós cég is, amely korábban már dolgozott a rendezővel.

A New York-ban élő rendező július közepétől San Sebastiánban dolgozik majd. A héthetes forgatáshoz a Mediapro produkciós vállalat már keresi a megfelelő helyszíneket a régióban. A filmes cég az AFP hírügynökség kérdésére számolt be róla, hogy Allen Spanyolországban készíti új filmjét.

Egyelőre sem a 83 éves rendező új filmjének címét, sem a tartalmát nem hozták nyilvánosságra. A híradások azonban emlékeztetettek rá, hogy a Mediapro dolgozott Allen 2008-ban bemutatott Vicky Cristina Barcelona című filmjén, amelynek főszerepét Penélope Cruz alakította, és az Owen Wilsonnal forgatott, Éjfélkor Párizsban című 2011-es filmjének elkészítésében is közreműködött a cég.

San Sebastián nemcsak gyönyörű partvidéke miatt alkalmas helyszín, de kitűnő konyhájáról és nemzetközi filmfesztiváljáról is híres.

Az Oscar-díjas Allenről köztudott, hogy szenvedélyes klarinétos. Idén nyáron Spanyolországban is fellép az Eddy Davis New Orleans Jazz Banddel. Júniusban három alkalommal - Bilbaóban, Barcelonában és Madridban játszanak

.

Objektum doboz