Kultúra

Sorsjáték egy kisvárosból

Molnár Ferenc Liliomját tűzte műsorra a Soproni Petőfi Színház

Molnár Ferenc 1909-es, Liliom című darabját tűzte műsorra a Soproni Petőfi Színház Kovács Frigyes rendezésében, aki szerint a külvárosi legendában rejlő helyzeteket túlfeszítve olyan világot mutatnak be, amely akár ma is elképzelhető, és akármelyik kisvárosban játszódhatna.

Már látható a Soproni Petőfi Színházban a Liliom című darab, Molnár Ferenc 1909-ben bemutatott műve. Amint Kovács Frigyes rendező, Jászai Mari-díjas színművész a teátrum közleményében felidézi, érzelmileg erős, drámai műről van szó a benne rejlő helyzetekkel együtt, amiket tovább feszítve keresik a darab, a szereplők és saját magunk igazságát. „Sorsokat játszunk, mutatunk meg, nem beidegződött szent képeket. Olyan Liliomot szeretnénk mutatni, amely akár ma is elképzelhető, és akármelyik kisvárosban is lejátszódhat” – fogalmaz a rendező. Közel áll hozzá ez a darab, amely egyszerre szól a szegénységről, kiszolgáltatottságról, a gerinc törhetetlenségéről, az őszinteségről, a becsületről, az együgyűségről, a butaságról, a szeretetről, a felelősségről. Szeretné a mű ellenállhatatlan humora és a szövegben rejlő komikuma mellett a darab drámai vonalát, feszültségeit is a nézők számára érzékelhetővé tenni. A soproni előadás címszerepét Ács Tamás, Julit pedig Molnár Anikó alakítja. Ács Tamás úgy véli, Liliom szerepe pályafutásának eddigi legnagyobb kihívása, Molnár Anikó pedig arra mutat rá, hogy hálás, de egyben nehéz feladat a színpadon eltalálni az arányokat, azt, hogy a kimutatott érzések és a ki nem mondott szavak hitelesen adják vissza a szereplők életét, sorsát, lelkét. A darabban feltűnik még Szlúka Brigitta is Marika szerepében, Ficsurként és Esztergályosként Savanyu Gergely lép színpadra, Hugót Papp Attila formálja meg. Hollunderné és a Fogalmazó szerepében a Jászai-, Aase- és Déryné-díjas Horváth Zsuzsa látható. Muskátnét Szőcs Erika alakítja, Rendőrkapitányként Galkó Balázs szerepel az előadásban. Berkovics rendőrt Horváth László, a másik rendőrt Sárdy Zoltán, Lujzát pedig Soós Linda játssza. Linzmann és dr. Reich bőrébe maga a rendező, Kovács Frigyes bújik.

A díszlet Pataki András, a jelmezvilág kialakítása Szélyes Andrea nevéhez fűződik. Ő az elmúlt évadokban több produkcióban is dolgozott a Soproni Petőfi Színházban, nemrégiben pedig Gopo-díjra is jelölték a Miért én? (De ce eu?) című Tudor Giurgiu-film jelmezeiért. A Liliom című darab dramaturgja Zalán Tibor, zenéjét Kucsera Géza szerezte, a zenészek Kónyai Flórián, Sárközi Gábor, Szabó László lesznek.