Kultúra

Robert Redford nyolcvanéves

Párizsban és Firenzében festészetet tanult, de végül a filmeknél kötött ki

Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer. A kaliforniai Santa Monicában született, a baseballban megmutatkozó tehetségének köszönhetően sportösztöndíjat kapott a Coloradói Egyetemen – olvasható a távirati iroda portréjában. Problémás magaviselete miatt azonban az ösztöndíjat elvesztette, el kellett hagynia az egyetemet, amely később, 1988-ban tiszteletbeli diplomát adott a valamikori rossz diáknak.

Robert Redford 20160818
(Forrás: Wikipédia)

Alkalmi munkákból élve bejárta az Egyesült Államokat és Európát. Párizsban és Firenzében festészetet tanult, de nem érzett magában elég tehetséget. Hazatérése után díszletépítést és színjátszást tanult New Yorkban, majd kisebb színházi szerepeket kapott, a Mezítláb a parkban című nagy sikerű Broadway-előadás után vált ismertté. Első igazán jelentős filmbeli alakítását Arthur Penn alkotásában, az Üldözőkben (1966) nyújtotta, amelyben Marlon Brando és Jane Fonda partnere volt. Ez után szerepelt Sydney Pollack rendezőnek a Tennessee Williams drámája alapján készült Ez a ház bontásra vár (1966) című filmjében, majd a Mezítláb a parkban filmadaptációjában (1967) ismét Jane Fondával, aztán a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969) című westernben Paul Newman mellett. A következő években játszott az Ilyenek voltunk című filmben (1973) Barbra Streisanddal, A nagy Gatsby (1974) című Fitzgerald-regény adaptációjában, A keselyű három napja (1975) című thrillerben, valamint Az elnök emberei című, a Watergate-botrányt kirobbantó két újságíróról szóló krimiben Dustin Hoffmannal (1976). Rendezőként 1980-ban, az Átlagemberek című filmjéért megkapta az Oscar-díjat. Ekkor alapította meg a kezdő filmesek támogatására a Sundance Filmintézetet és a Sundance Filmfesztivált. Később Az őstehetség (1984), a Törvényszéki héják (1986) és a szintén Sydney Pollack rendezésében készült, Oscar-esővel jutalmazott Távol Afrikától (1985) című filmben szerepelt. A kilencvenes években a Komputerkémek (1992), a Tisztességtelen ajánlat (1993), a Hírek szerelmesei (1996) című filmben játszott, majd 1998-ban megrendezte a Suttogót, amelyben a főszerepet is ő alakította. A Kémjátszma című alkotást 2000-ben részben Magyarországon forgatta Brad Pitt-tel. A hallgatás szabálya című politikai thrillerét – amelynek rendezője, producere és szereplője is – 2012-ben a velencei filmfesztiválon mutatták be, és kiemelkedő alkotása a 2013-ban készült, szinte szöveg nélküli, Minden odavan című dráma. A tiszteletbeli Oscart 2002-ben kapta meg.