Kultúra
Rétvári Bence: A népmese összetartozás
„Azt szeretnénk elérni, ha minél kedveltebb, ismertebb és elfogadottabb lenne a népmesék esti és napközbeni olvasása” – hangsúlyozta Rétvári Bence parlamenti államtitkár kedden, a magyar népmese napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. Az államtitkár hozzátette: a népmese olyan kincs, amelyet a minisztériumnak és háttérintézményeinek közösen kell bemutatniuk és népszerűsíteniük. Kiemelte: a népmesekincs a magyar nemzeti összetartozás fontos jelképe. Rámutatott, hogy a magyar népmese a közösségi identitás, az egyéni fejlődés és a családi összetartó erő szempontjából egyaránt fontos, ezért hirdetik meg a Minden este népmese programot.
Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója arról szólt, hogy intézményük már tíz éve foglalkozik népmesemondással és építi bele ezt programjaiba. Szeretnének a közmédiával is együttműködni, hogy a jó példák is képernyőre kerülhessenek, emellett társadalmi tanács létrehozását is tervezik. Terveik közé tartozik mesemondási kézikönyv és mobiltelefonos alkalmazás megvalósítása is.
A népmese napját immár tizenegy éve szeptember 30-án, Benedek Elek születésének évfordulóján ünnepelik Magyarországon.