Rendszerváltásra készül a szinkron szakma

A szervezet elnökségi tagja, Galambos Péter – akit leginkább Ross Geller hangjaként a Jóbarátok című sorozatból ismerünk – úgy látja, huszonöt éves elmaradást törleszt ez a terület, és ha most nem dolgoznak rajta, megállíthatatlan az idén nyolcvanéves szinkron lejtmenete. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) egyetért a szinkronosok igényeivel, miközben a felirattal is követhető filmek nagyobb számú elérését is sürgeti. Nacsa Lőrinccel, a szervezet elnökével és Galambos Péterrel egy asztalnál beszélgettünk.
Galambos Péter, Nacsa Lőrinc (Fotók: Csudai Sándor, Horváth Péter Gyula)
Magyar Hírlap: – Feliratpárti az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, vagy kérésük nem mond ellent a szinkronszakma törekvéseinek?

Nacsa Lőrinc: – Abszolút nem mond ellent, számomra mindig Dörner György lesz Bruce Willis, és osztom azt a véleményt, amely szerint a magyar szinkron világszínvonalú. Mi azt tartjuk lényeges lehetőségnek, hogy manapság már a tévécsatornák átválthatnak feliratos formára, így elérhetővé kell tenni ezt mindenki számára, és fontos, hogy tudjanak erről a lehetőségről az emberek. A jelentős befolyásoló erővel bíró csatornák vezették be nálunk, hogy az idegen nyelvű filmek huszonöt százalékát feliratosan is lehet már követni. Kérésünk, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság indítson kampányt a fiatalok körében online formában, vagy a felsőoktatási intézményben, ami tudatosítja a tanulókban ezt a tévéfilmnézési módot. Illetve azért is lépéseket teszünk, hogy az említett huszonöt százalékos arány ötvenre emelkedjék, tehát az idegen nyelvű filmek fele elérhető legyen feliratosan is.

Galambos Péter: – Tökéletesen egyetértünk az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség felvetésével, a sajtó tévedése volt, hogy egy-két hírben kvázi szembenállásként értelmezte szándékainkat. Körülbelül két hete volt egy nyilvános beszélgetésünk a Katona József Színházban a szinkronszakma szereplőivel, ahol a magyar szinkron helyzetét jártuk körül. Ott hangzott el, hogy a Tv2 például százszázalékosan teljesíti a törvényi kvótát, amely szerint a néző eredeti nyelven követheti bármelyik filmet.

N. L.: – Amennyiben tud róla a néző, merthogy nekünk a fő bajunk, hogy fiatalok nem tudnak erről a lehetőségről.

G. P.: – Ez teljesen jogos elvárás: én is meglepődtem, egyszersmind megörültem annak, hogy olvashatom eredetiben a szöveget. Semmiféle kommunikáció nincs itthon erről.

N. L.: – Hollandia, Lettország vagy Szlovénia például elképesztően profi ebben. Versenyképes nyelvtudást szereznek a fiatalok azzal, hogy így nézhetik a filmeket.

G. P.: – Azt azért tudjuk, hogy a nyelvtudás megszerzéséhez a feliratos filmek követése nem elégséges. Csupán a hallott szövegértésben és a kiejtés gyakorlásában van nagyon nagy szerepe a filmnek.

M. H.: – Legendás a magyar szinkron – állítják sokan. Ezzel együtt azonban sajnos azt is, hogy évek óta lejtmenetben van, ami a színvonalát illeti …

G. P: – Mi azt állítjuk, hogy a magyar lakosság döntő többségének az egyetlen hozzáférése a kultúrához a televízió. Pozitív adottság, hogy a magyar szinkron eredetileg magas színvonalú, igényes elvárások szerint kezdődött el, és sokáig így is működött. Sajnos, az is tény, hogy a magyar lakosság döntő része napi három órát tévézik általánosságban, így a nyelvhasználatot döntően a televízióból sajátítják el a fiatalok. A mai gyerek olyan stílusban beszél, ahogyan a kedvenc sorozatában szólalnak meg a főszereplők. Ha a szinkron nem igényes kezekbe kerül – és itt a szakma egészére, a rendezőre, fordítóra, szövegíróra, vágóra, színészre gondolok –, akkor a magyar gyerekek tudatában a slendrián nyelvhasználat rögzül. A nyelv ilyen formában való megőrzése is fontos feladat lenne.

N. L.: – Mit kellene tenni? Ki kell dobni a rossz munkaerőt?

G. P.: – Ha egy forgalmazó megengedheti magának, hogy csak a bevétel szempontjait szem előtt tartva rendeljen meg egy munkát, akkor a stúdió, amelytől megrendelte, arra lesz kényszerítve, hogy azokat az embereket hívja, akik feleannyiért elvégzik neki. A piaci szituáció egy olyan területet érint ez esetben, amely nem piaci kérdés, nevezetesen a magyar nyelv kérdése. Nyilván nem várjuk a politikától, hogy helyettünk rendezze a minőségi ügyeket, az a mi kötelességünk. Olyan érdekérvényesítési módszerre van szükségünk, amelyben mi határozhatjuk meg azt a szakmai minimumot, amelyet mi mindenáron, akár törvényi vagy jogszabályi hatáskörrel betartathatunk. Itt lép a kormányzat a történetbe: egész egyszerűen nem tudunk piaci szereplőkkel szemben érdeket érvényesíteni, ha nincs hatósági jogkörünk.

M. H.: – Ez a gond sok területről elmondható, vagyis nincs meg az a nívó, amely alapján szűrhető, hogy ki foglalkozhat az adott területtel.

N. L.: – A nemzeti minimum kérdésénél tartunk.

G. P.: – Mi zömmel multinacionális cégekkel állunk anyagi viszonyban, tehát a megrendelők döntő többsége nyugati tulajdonban lévő tévéállomás vagy filmgyártó cég. Az MTVA az egyetlen magyar állami kézben lévő megrendelő. Tény, hogy nagyon sok magyarországi szakma nem tudja önmagából kivetni azokat, akik nem valók oda. Önkéntes alapon elkezdjük megalkotni saját minőségbiztosítási rendszerünket, de egyetlen stúdió sem lesz rákényszerítve arra, hogy csak azokat foglalkoztassa, akik a mi „oklevelünkkel, diplománkkal” vannak ellátva. Tudjuk, a magyarországi érdekérvényesítés semmilyen területen nem működik, tehát a szakszervezetiség a rendszerváltással meghalt Magyarországon, s ez leginkább nyilván társadalompolitikai kérdés.

M. H.: – Egyes televíziók pedig még a gazdasági válság idején beállított minimumkiadásra árazták be a szinkronbeszállítást, és a mai napig ott tartják.

G. P.: – Sőt, mi 1998-as gázsikon dolgozunk, és a hígulás része, hogy nem képzett színészek hangját halljuk vissza a stúdióból. Szépen, lassan csúszik lefelé a szakma, és az emberek hozzászoknak, nem tűnik nekik fel. Pedig ez is előadó-művészeti ág. Úgy gondolom, hogy így kell pozicionálnunk magunkat.

M. H.: – Megalakult a szervezet, amely képviseli a területet.

G. P.: – Szombaton alakult meg a Színházi Dolgozók Szakszervezetén belül a Szinkron Alapszervezet. Elnöksége hat emberből áll: Rajkai Zoltán, Nikodém Zsigmond, Hamvas Dániel, Szalay Csongor, Seszták Szabolcs és jómagam. Ezenkívül létrejött egy olyan csoport, amely a szinkron egyes szakmáit fogja össze, így nagyon fontos, hogy az alapszervezet az egész szakmát tömöríti, nemcsak a színészeket. Aprics László szinkronrendezőt felkértük arra, hogy kezdje el kidolgozni a szinkronszakma úgynevezett művészeti tanácsának minőségbiztosítási rendszerét. Fontos tudni, hogy a stúdiók is a szakma részét képezik, akikkel tehát tárgyalnivalónk van, azok a megrendelők. Novemberre szinkronszemlét tervezünk azért, hogy megmutassuk kifelé és befelé, hogy kik-mik vagyunk valójában, közben komoly belső építkezés kezdődött.

M. H.: – Ami a szakma jogi hátterét illeti, rendszerváltáskori elmaradásokat kell törlesztenie a szervezetnek?

G. P.: – Legalább három-négy szerzői jog tartozik a szinkronműfajba. Nekünk gyakorlatilag a szinkron rendszerváltását kell végrehajtanunk. Huszonöt évvel ezelőtti struktúrában dolgozunk, ezért ki kell találnunk az egész szakmát újra. Szinkronképzés, szinkronvágó-, dramaturg-, rendező- és szinkronszínészképzés nincs ma itthon. Saját művészeti tanácsunk koncepcióján kezdtünk dolgozni, kreditrendszer kialakításán, hogy legyen belső fejlődési lehetőség.

M. H.: – A szinkronszínésznek nincs itthon jogdíja sem.

G. P: – A színésznek, amikor a munkát elvállalja itthon, le kell mondania a jogdíjáról, és arról még nem is beszéltünk, hogy szinkronszínészként sehol nem vagyunk munkaviszonyban, a mai napig számlázunk a stúdióknak.