Rémségek cirkusza

Az előadás egyik legérdekesebb eleme – a Kafka-szövegek remek dramaturgiai összeszerkesztése mellett – Izsák Lili látványos és sokfunkciós, nehezen megfejthető, mégis hatásos díszlete. A kísérteties, szinte állandóan forgásban lévő, hengerszerű, zárt szerkezet nemcsak a színpadképet határozza meg, hanem a darab formanyelvének központi eleme is. Az előadás végig játszik a forgatható monstrummal: olykor beleláthatunk, képek vetülnek rá, majd tűnnek el, ajtajai felnyílnak és bezáródnak, míg végül üres vázzá, börtönszerű rácsok halmazává válik. A nagyszabású szerkezet – amely szinte az egész színpadot elfoglalja – mindvégig a feszültség fokozásának eszköze, fenyegetettséget áraszt, és félelmet kelt, miközben többrétegű szimbólummá is válik. A gépezet nagyban támogatja Kafka epikus szerkezetű műveinek dramatizálását is, segíti leképezni például a címadó mű, Az átváltozás abszurd történéseit. Az előadásban ezt a novellát számos más szöveg is keretezi, Gáspár Ildikó – aki nemcsak rendezője, hanem dramaturgja is darabnak – gondolatgazdag adaptációt hozott létre. A kezdőképekben a szerző kevésbé ismert Amerika című antiutópiájának Az Oklahomai Természeti Színház című fejezete jelenik meg, majd részletek váltogatják egymást Az átváltozás, Az ítélet, a Boldogtalanság, valamint a Blumfeld, az öregedő agglegény című szövegekből. A második felvonás végén pedig hozzájuk kapcsolódik az író egyik legsokkolóbb műve is, A fegyencgyarmaton című horrorisztikus történet. A sok egymásra vetített szöveg kötőelemét és habarcsát a Levél apámhoz sorai adják, amelynek vádló mondatait Kafka valóban édesapjának szánta, de soha nem küldte el neki.

Mindezen szövegek együtteséből a kafkai motívumháló izgalmas sűrítménye jön létre, amelynek az abszurditás mellett központi eleme a hatalomnak kiszolgáltatott, tehetetlenül sodródó kisember is. Ebben a világban az átlagember bűnössége mindig vitathatatlan, a hatalom tekintélye pedig megkérdőjelezhetetlen, legyen az akár az apa, a színházigazgató, a főnök vagy egy kínzóeszközben gyönyörét lelő teljhatalmú tiszt. Ezt az alaptémát a darab sok oldalról járja körbe, s közben annak is teret enged, hogy felcsillanhasson Kafka szokatlan humora. Ez részben a jelmezeken is visszatükröződik, amelyeket Marina Sremac készített, s amelyek elsősorban a cirkusz, a némafilm és a horror világára építenek. Kákonyi Árpád és Matkó Tamás hátborzongató zenéje ellenben inkább a feszültséget fokozza. Az előadás tehát vegyes eszközökkel éri el a nevetségesség és szorongás egyszerre való jelenlétét, s voltaképpen ezzel hozza létre a groteszk hatást.
Mindez megjelenik a színészi alakításokban is, amelyekben szintúgy együtt van jelen a feszesség és a játékosság. Csíkos bohócruhában, bábbal a kezében tűnik fel például Csákányi Eszter, akinek feszültségoldó jelenléte keretezi az előadást.

A mindenkori főhőst – Gregor Samsát, Karlt, K.-t, a Fiút és az Utazót – alakító Polgár Csaba nemcsak egymagában jeleníti meg a kisember típusát, hanem egész kórus kíséri, talán a felcserélhetőséget jelezve. Az összetett darab rendkívüli csapatmunka szüleménye, s jó látni a kisebb szerepekben is erősen kibontakozó művészeket, például a Gretet alakító Kókai Tündét, a főnököt keményen megformáló Csuja Imrét vagy a Blumfeldként felbukkanó Znamenák Istvánt. Az előadásból leginkább Kovács Zsolt alakítása tűnik ki, aki nem csak apaként, de a fegyencgyarmat tisztjeként is fergetegeset alakít, hiszen mindkét szerepében rettenthetetlen és nevetséges egyszerre, s ezzel a kafkai világ lényegét ragadja meg.