Kultúra

Rekordszámú nézővel zárt a Nagyon Balaton

A programok nagy turisztikai vonzerővel bírnak

Az elmúlt hétvégén, szombaton este ért véget a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely májustól szeptember közepéig a Balaton Régió több pontján zajlott. A programok a vártnál jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlottak: a 22 rendezvényen összesen nyolcszáznyolcvanezer néző vett részt.

sound
Balaton Sound - Fotó: Csudai Sándor/Magyar Hírlap
“Három évvel ezelőtt azzal a szándékkal indítottuk útjára a MOL Nagyon Balaton programot, hogy a balatoni régió igazán színvonalas, izgalmas és különleges rendezvényeire az addiginál jóval nagyobb, országos figyelmet irányítsunk. Azóta már a kevésbé ismert, kisebb fesztiválok mellett, a Balaton legrangosabb, nagy múltú rendezvényei szinte kivétel nélkül kapcsolódtak a MOL Nagyon Balatonhoz” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője, hozzátéve, hogy tucatnyi új rendezvényt is életre hívott csapata.

A MOL Nagyon Balaton égisze alatt ma már valóban azok a kulturális- és sportesemények, művészeti vásárok és más attrakciók foglalnak helyet, amelyek a Balatont a hazai és a nemzetközi közönség szemében egészen más megvilágításba helyezik. Ugyanakkor a MOL Nagyon Balaton minőségi programjai igencsak nagy turisztikai vonzerővel is bírnak: tavaly óta majd megduplázódott azok száma, akik ezek miatt a programok miatt látogattak a Balatonra.

“A szombat esti Vad Fruttik kompkoncerttel zártuk a MOL Nagyon Balaton sorozatot, amelyen idén összesen nyolcszáznyolcvanezren vettek részt. A legnagyobb tömeget a Művészetek Völgye, a MasterCard Balaton Sound, a Veszprémi Utcazene Fesztivál, valamint a STRAND és a B.my.Lake fesztiválok vonzották, de igazán büszkék vagyunk a néhány ezer fő részvétele mellett zajló kisebb fesztiválokra és programokra is, amelyeknek a Balaton számos pontján szabadtéri színpadok, strandok adtak otthont.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton főszervezője.

 A Nagyon Balatonhoz idén először névadó, főszponzorként kapcsolódott a MOL. “Örülünk, hogy partnerei lehettünk a nyári hónapok legjelentősebb hazai és balatoni eseményeinek, reméljük, ezzel hozzá tudtunk járulni ahhoz is, hogy még többen fedezzék fel újra a “magyar tengert”, a Balatont. Nem csak az volt fontos, hogy számos program és fesztivál valósuljon meg a támogatásunkkal, de azon is dolgoztunk, hogy ezekről a rendezvényekről minél többen szerezhessenek tudomást. A 200.000 példányban megjelenő MOL Nagyon Balaton magazint az események és a balatoni lelőhelyek mellett töltőállomásainkon is megtalálta a közönség. Bár a 2015-ös MOL Nagyon Balaton a múlt hét végén véget ért, bízunk benne, hogy az őszi hónapokban is sokan használják majd a MOL Nagyon Bringa applikációt, amely a következő időszakban arra buzdítja a kerékpározás szerelmeseit, hogy tekerjenek egy nagyot, vagy akár csak pár kilométer a Balaton körül és fotóikat osszák meg a Facebookon.” - mondta el Szollár Domokos, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

A MOL Nagyon Balaton program keretében tartották meg az idén az NN Ultrabalaton tókerülő futóversenyt, a Balatoni Nyár - Rúzsa Magdi koncertet Révfülöpön, a Kultkikötőt, a Kálibulit, a Kompkoncertet Hobóval és Bandájával, a VinCE Balatont, a KeszthelyFestet, a Yacht Balatont, a MasterCard Balaton Soundot, a VeszprémFestet, a Csárdáskirálynő 100 előadását a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon, a Veszprémi Utcazene Fesztivált, az ARTplacc Kortárs Művészeti és Design fesztivált, a Művészetek Völgyét, az Incognito koncertet Siófokon, a IV. Paloznaki Jazz Pikniket, a Füredi Borheteket, a Kaláka, a Muzsikás és Lajkó Félix közös koncertjét Siófokon, a STRAND – Nagyon Zene Fesztivált, a B.my.Lake fesztivált, a Balaton Method vetítéseket, a Kompkoncert a Vad Fruttikkal és más műsorokat.