Kultúra
Régi nagy koncertek műsorával ünnepel majd a Zeneakadémia
Száznegyven éves lesz idén ősszel az intézmény
A Liszt Ferenc által megalapított Zeneakadémia száznegyven éve működik: az intézmény a szeptemberben kezdődő új évadában e jubileum köré szervezi a programjait. Mint a tegnapi sajtótájékoztatón Csonka András kulturális igazgató elmondta, legendás koncertek műsorait elevenítik majd fel több esten, így többek között az Új Magyar Vonósnégyes és Dohnányi Ernő 1936-os kamaraestjét, Bartók Béla és Pásztory Ditta 1940-es búcsúkoncertjét, a második világháború utáni első, 1945. márciusában adott hangversenyt, Kodály Zoltán 1918-as szerzői estjét is. Az új évadban tizenegy bérletet kínálnak, köztük barokk, illetve kamarazenei sorozatot, dal- és áriaesteket, valamint Mozart-bérletet a zeneszerző születésének 260. évfordulója alkalmából, és folytatódik több jelenlegi válogatás is. Újdonságként pedig négynapos kamarazenei minifesztivált rendeznek az ősszel.
A bérletes és azon kívüli koncertek fellépői között lesz mások mellett Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok élén, a Keller Kvartett, Perényi Miklós, Bogányi Gergely, Baráti Kristóf, Fenyő László, Boldoczki Gábor, a Kodály Vonósnégyes, valamint Vashegyi György az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal. A neves külföldi vendégek sorában pedig Maria Joao Pires, Misha Maisky, Vilde Frang, Charles Dutoit, Frank Peter Zimmermann, Gautier Capucon és Jordi Savall szerepel, egészen 2016 végéig. A népzenei koncerteken pedig Herczku Ágnes, Balogh Kálmán és Palya Bea is fellép.