Kultúra
Plácido Domingo és Navracsics Tibor díjat adott át a Zeneakadémián
Europa Nostra-nagydíj került új tulajdonosához
Az épületbejárás után Plácido Domingo és Navracsics Tibor együtt adták át a kulturális örökség megőrzésének kategóriájában elnyert 2015-ös díjat Fekete Gyula tudományos és nemzetközi rektorhelyettesnek a Zeneakadémia épületének kimagasló színvonalú felújításáért, valamint leleplezték az Európai Örökség címmel járó plakettet, amelyet 2016-ban érdemelt ki az intézmény.
Plácido Domingo az ünnepségen elmondta: a rendkívül összetett helyreállítási projektnek köszönhetően új életre kelhetett az intézmény, amelynek eredeti stílusát a lehető legmagasabb színvonalon sikerült visszaállítani és nagy kihívást jelentett az esztétikai szépséget az innovációval ötvözni.
A jelenlegi korban már más technológiai követelmények érvényesülnek, így a restaurált épületbe ezek beépítésére is lehetőséget kellett adni - fűzte hozzá az operaénekes, aki szerda este ingyenes koncertet ad a budapesti Szent István-bazilika előtt.
Mint mondta, az európai örökségvédelmi díjjal a legnagyobb presztízzsel rendelkező projekteket tüntetik ki, a helyreállítást az Europa Nostra és az Európai Unió is támogatta.
Kitért arra is: az Európai Örökség cím azt bizonyítja, hogy a Zeneakadémia folyamatos története Európát, az európaiságot, az európaiak összetartását szimbolizálja, s mindezt zenészként is fontosnak tartja - hangsúlyozta Plácido Domingo.
A Zeneakadémiát mások mellett Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán szelleme lengi be, érezhető jelenlétük. Liszt Ferenc például olyan komponista volt, aki beutazva az egész kontinenst, együttműködött és együtt gondolkodott az európaiakkal - mutatott rá az operaénekes.
Úgy fogalmazott, hogy a kultúrának és a zenének az oktatásban sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia, hiszen aki nem ismeri saját országa kultúráját, hogyan tudná tiszteletben tartani mások kultúráját.
Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa arról szólt, hogy ma a magyar kulturális élet és a magyar építészet fantasztikus eredményét ünnepeljük. Mint mondta, a Zeneakadémia épülete magába foglalja a gazdag magyar kulturális élet minden eredményét, egyben otthona, iskolája és oktatási platformja a jövő tehetséges generációinak.
Az épület a magyar kulturális élet magas színvonalát is szimbolizálja - hangsúlyozta, hozzátéve: Európa az épület minden szegletében megjelenik, az intézmény egyik alapító gondolata és célkitűzése is az európaiság. A Zeneakadémia az európai kultúra egyik fellegvára Magyarországon, s a két díj az európai nagyközönség elismerését is figyelmét szimbolizálja - emelte ki.
Emlékeztetett: 2018 az európai kulturális örökség éve és Magyarországnak ebben fontos szerepet kell betöltenie.
A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri főépületének rekonstrukciója 2015-ben nyerte el az Europa Nostra nagydíjat. A kulturális örökség megőrzésének kategóriájában odaítélt elismerést a 2015. június 11-én megrendezett ünnepségen adták át Oslóban, Haakon norvég koronaherceg, Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai sportügyi biztosának és Denis de Kergorlay, az Europa Nostra ügyvezető elnökének jelenlétében. Plácido Domingo operaénekes, az Europa Nostra elnöke akkor családi okok miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen.
Az intézmény az Európai Örökség címet (European Heritage Label) 2016. április 13-án kapta, az elismerést Brüsszelben Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa adta át a Zeneakadémiának. Az intézmény a címet Európa zenei életében való kiemelkedő szerepéért, tradícióinak ápolásáért, kreativitásáért, duális szellemiségéért érdemelte ki.