Kultúra

Péntek esti zúzás a Budapest Parkban

Közös koncertet ad az Apey and the Pea, az AWS és a Kies

Igazi csemegével várja május 25-én, pénteken este a fémzene szerelmeseit a Budapest Park. A hazai metalszíntér jelenleg talán két legfelkapottabb zenekara, a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató első helyezettje, az Apey and the Pea, illetve az Eurovíziós Dalfesztivál lisszaboni döntőjét megjárt AWS közös koncerttel igyekszik igazolni, hogy nem véletlenül kerültek mostanában a figyelem középpontjába.

Az Apey and The Pea-t 2009-ben alapította Budapesten a többek közt a Neck Sprain és a Remembering the Steel nevű Pantera tribute-zenekar énekeseként ismertté vált Áron András, maga mellé gyűjtve a korábban a Superbuttban is játszó Prepelicza Zoltánt és Makai Lászlót. A trió folyamatos koncertezés mellett 2013-ra készítette el a Devil's Nectar című debütáló nagylemezét, amely elnyerte az év bemutatkozó anyagának járó elismerést a HangSúly zenei díj szavazásán. 

A 2014-ben Hellish címmel napvlágot látott folytatás még ennél is sikeresebbnek bizonyult: az "Év Hazai Hard Rock vagy Metal albuma" kategóriában Fonogram-díjat kapott. A HangSúly díjátadón két kategóriában diadalmaskodott az együttes: a Hellish az Év albuma lett, emellett Apey-éket megválasztották az Év koncertzenekarának is.

Első országos turnéjukat és több sikeres külföldi fellépést követően nekiláttak harmadik lemezük megírásának, amely 2017 őszén jelent meg. A Hex című kiadvány elődeihez hasonló pozitív visszhangot kapott mind a közönség, mind a kritikusok részéről.  Rendkívül súlyos, sötét hangulatú, sludge-stoner és grunge hatásokkal operáló muzsikájuknak és a frontember markáns énekhangjának köszönhetően masszív rajongótáborra tettek szert az elmúlt években.

Objektum doboz

A pénteki programot erősíti még a Kies zenekar is, akik az AWS-hez hasonlóan a könnyedebb vonalat képviselik. A Stubborn, a Mad Dolls és Black Sound egykori tagjaiból verbúválódott fiatal csapat a 90-es évek grunge bandáinak és a Foo Fightersnek a munkásságából is inspirálódik, ám ezeket a hatásokat továbbgondolva modern, vagány, egyediséget sem nélkülöző rockzenét tálalnak a nagyérdeműnek.

Érdemes lesz tehát ellátogatni a Parkba pénteken este, jegyek 2999 Ft-os áron kaphatók erre a linkre kattintva.