Kultúra

Pécsre kerül az Európai Kórusszövetség regionális központja

A tavalyi kórusfesztiválon több mint tízezren vettek részt

Az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat közép-kelet-európai regionális központja a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben kezdi meg működését – jelentették be a baranyai megyeszékhelyen kedden.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-n (ZSÖK) belül létrejövő új központ 18 közép-kelet-európai ország – köztük a határon túli magyar közösségek – kóruséletét fogja koordinálni. Az államtitkár a városban tavaly nyáron sikerrel megrendezett Europa Cantat kórusfesztiválra utalva úgy fogalmazott: „Pécs megerősítette, hogy az európai kórusmuzsika fellegvára”, egyúttal megismételte: a kormány kiemelt szerepet szán a pécsi kulturális intézményrendszernek, amelynek állami finanszírozása jövőre 1,8 milliárd forintra nő.

Az Europa Cantatot tavaly július 24-e és augusztus 2-a között tartották; a nemzetközi kórusfesztiválra 4200 nemzetközi résztvevő érkezett a baranyai megyeszékhelyre, 63 helyszínen 251 koncertet tartottak - idézték fel az eseményen. Az nagyszabású tavalyi programsorozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága és a pécsi önkormányzata 150-150 millió forinttal támogatta.
Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs kultúráért felelős alpolgármestere a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program utáni legnagyobb pécsi kulturális rendezvénynek nevezett tavalyi kórusfesztivál gazdasági hozadékaira térve kifejtette: a programokon több mint 10 ezer látogató vett részt és jóval több mint 30 ezer vendégéjszakát regisztráltak.

Rendkívül nyereséges volt a tavalyi fesztivál

Móczár Gábor, a ZSÖK program-, marketing- és nemzetközi kapcsolatok igazgatója és az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat elnöke ehhez hozzátette: a mintegy 730 millió forint összköltségvetésű kórusfesztivál alatt a szervezők és a résztvevők által Pécsett elköltött összeg az állami és önkormányzati támogatás 218 százalékát tette ki.

Őri László szólt arról is, hogy 2018-ban az észtországi Tallinnban megrendezendő Europa Cantaton résztvevő pécsi kórusokat 1-1 millió forinttal támogatja az európai és a magyar kórusszövetség.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a megyeszékhely megpályázta, hogy 2017 júliusában – pécsi felkészülést és debütáló koncertet követően – a városból induljon észak-balkáni turnéra az UNESCO Művész a békéért (UNESCO Artist for Peace) címével kitüntetett Ifjúsági Világkórusa (World Youth Choir). Hoppál Péter elmondta, hogy a pécsi pályázat sikere esetén a kulturális kormányzat mintegy 20 millió forintos támogatást nyújt.