Kultúra
Pécs nem szól bele a POSZT ügyeibe
Naivitás a politikától szabadulás igénye – „elromlott a szakma hangulata”
Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas színházi rendező és a Magyar Színházi Társaság elnöke köszöntötte annak a nyilvános beszélgetésnek a résztvevőit, amelyet a társaság szervezett az idei POSZT kapcsán. A találkozó körül azért alakult ki vita, mert a Színházi Kritikusok Céhének jelöltje, Csáki Judit nem került be a zsűri tagjai közé. Minderre válaszul a céh és az Örkény István Színház kilépett a Magyar Színházi Társaságból, valamint több társulat is bejelentette, hogy nem vesznek részt beválogatott előadásaikkal a POSZT versenyprogramjában. Csizmadia Tibor hozzátette: véleménye szerint a legfontosabb kérdés az, hogy miként lehet a politikai befolyásoltságtól megmenteni az idén fennállásának tizenötödik évét ünneplő pécsi rendezvényt.
Az eseményen felolvasták Bérczes László színházi rendező levelét, aki azt javasolta, hogy a POSZT jövőjének érdekében a fesztivál tulajdonosi jogait a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) ruházza át a rendezvényt befogadó városra, így biztosítva a fesztivál politikai pártatlanságát.
Bár Pécs mindent megtesz azért, hogy a fesztiválnak továbbra is a város adhasson otthont, a POSZT szakmai részébe az önkormányzat továbbra sem kíván beleszólni – válaszolta a felvetésre Nagy Anna, aki a pécsi önkormányzatot képviselte a beszélgetésen.
Több hozzászólásban is felmerült, hogy a POSZT szervezését a jövőben pályázati úton kiválasztott művészeti igazgatóra kellene bízni, aki egy személyben felelhetne a saját maga által kialakított szakmai koncepcióért. Mind Csizmadia Tibor, mind Szabó Ágnes, az MTT alelnöke megerősítette, hogy szervezeteik fontolgatják egy hasonló javaslat felvetését. Szabó Ágnes ugyanakkor hozzátette azt is, hogy véleménye szerint naivitás a politikától való szabadulás igénye, hiszen a politika szolgáltatja a POSZT anyagi forrását.
Simon L. István színházi kritikus az eseményen arról beszélt, hogy bár sokak szerint a POSZT-nak nincs jövője, ő ezzel szemben úgy gondolja, hogy az idei válogatás hozta a megelőző évek színvonalát, egyszerűen a szakma hangulata romlott el. Mint fogalmazott, a kialakult helyzetet érdemes esztétikai szemszögből elemezni, vagyis nem politikai-hatalmi játszmákat keresni a véleménykülönbségek mögött, hanem észrevenni az ízlésbeli változatosságot. „Le kell mondani arról az illúzióról, hogy a POSZT a legjobb előadások fesztiválja” – hangsúlyozta.