Kultúra
Paródiából társadalmi dráma lett
Brecht manipulatív csodája helyett görbe tükröt kapunk magunk elé a Békéscsabai Jókai Színház Koldusopera című előadásán
Macheath szerepében Borovics Tamás szinte száz százalékon hozza az amorális antihőst, akit bár nem zárunk a szívünkbe, az általa diktált ritmus kétségkívül meghatározó. Annak ellenére, hogy a színmű egyetlen ponton sem engedi szimpatikussá válni a hírhedt bűnözőt, a rendező merész, ám rendkívül találó újítással hozza teljességgel új helyzetbe a darab fináléjában, görbe tükröt tartva elénk. Miután megbocsátást nyer és kitüntetik javakkal, Macheath a súlyos bűnökkel, egy gyáva és megvesztegethető rendőrbaráttal és egy szerető árulásával a háta mögött önként választja az akasztófát – a világ romlottabb, mint egy többszörös gyilkos és rabló, üzeni a fordulat, amely jól illusztrálja napjainkat is: amikor már azt hinnénk, hogy a gonosz elnyeri az őt megillető büntetést, ehelyett kitüntetik. Brecht jól bánik a néző lelkével mindvégig, ugyanakkor az eredeti happy end meglehetősen erőltetett és kétségkívül hiányérzetet szül – hiába apellál arra, hogy az élet nehézségét belátva majd a megbocsátás kerekedik felül. Katkó Ferenc ezt a fonalat egyetlen keserű hahotával elvágja, és kétségkívül jól is teszi.
A Fekete Péter által tervezett, kevés tárgyi elemből álló díszlet nem hagy hiányérzetet, leginkább, mint két tenyér, amely összetéve, behajlítva, még félig nyitva áll – de egy pillanat múlva zsákmányul ejti a gyanútlan rovart, amely besétált a csapdába. Így sürögnek a koldusok és bűnözők a történetünk helyszínéül szolgáló viktoriánus Sohóban.
A világítás és a zene jól egészíti ki egymást, mindkettő szerves része az eseményeknek, emellett nagyon előnyös, hogy a rendezés nélkülözi a vizuális utalásokat a mára, így például összehasonlítva a Broadwayn játszott feldolgozással, ahol nercbundában, narancssárga rabruhában és chippendale jelmezekben lépnek színpadra a színészek. Itt a jelmezek is korhűek. Az eredetileg paródiaként megalkotott musical a mai világunkat pont olyan hűen ábrázolja tehát, mint egy velős, komoly dráma. A Koldusoperát John Gay 18. századi angol balladájából adaptálta Brecht és Weill, valamint a fordító, Elisabeth Hauptmann és a szcenikus, Caspar Neher. A kapitalista világ szocialista típusú kritikája Berlinben indult hódító útjára, hogy aztán megismerhessék Amerikában, Argentínában, Ausztráliában és persze a színházi világ egyik fővárosában, Londonban is.