Pannónia patrónusát ünnepeljük év végéig

Nekünk, magyaroknak különösen kedves a Dunántúlhoz kötődő, ifjú rómaiként lovagias katona, erkölcsös férfiúként a hit bajnoka, a frankföldi Tours város szerény, jóságos püspöke. Régi hagyomány szerint a Győr (Arrabona) közelében magasodó Szent Márton-hegyet (Mons Sanctii Martini, Pannonhalma) őróla nevezték el, jóval a magyarok honfoglalása előtt. „Hazánkban nincs szent, aki templomaival több városunknak, falunknak lett volna névadója, keresztapja” – írta Mártonról legjelesebb egyházi néprajztudósunk, a szegedi Bálint Sándor.

Anyanyelvi gyönyörűség a Szent Márton nevét őrző-viselő magyar helynevek számbavétele, az elszakított Vas megyei Őriszentmártontól (St. Martin in der Wart) a felvidéki Turócszentmártonon (Martin) át a székelyföldi Csíkszentmártonig (Sínmartin). Egy kisebb csokorra való a több mint száz ma is fennálló „mártonos” helységek neveiből: Bükk­szent­már­ton, Hegy­hát­szentmárton, Ke­me­nes­szent­már­ton, Mu­ra­szent­márton, Rá­ba­szent­már­ton, Zsit­va­szent­már­ton, Ho­mo­ród­szent­már­ton, Tá­pió­szent­már­ton, Szent­már­ton­ká­ta, Kun­szent­már­ton, Nyá­rád­szent­már­ton, Ma­gyar­szent­már­ton (Sanmartinu maghiar, Románia), Tót­szent­már­ton, Szerb­szent­már­ton, Kő­szent­már­ton, Már­ton­hegy (Martincek, Turóc megye), Ró­zsa­szent­már­ton, Szil­vás­szent­már­ton, Sós­szent­már­ton, Di­cső­szent­már­ton (Tirnaveni, Románia), Szép­ke­nyerű­szent­már­ton (Kolozs megye, Románia), Szent­már­ton­föl­de, Szent­már­ton­tor­ja, Kis­mar­ton, Nagy­mar­ton, Pe­re­marton, Mar­to­nos, Már­ton­hely (Martjanci, Lendva-vidék), Mar­ton­fa, Mar­ton­vá­sár…

Győrszentmártont csak a 19. század vége óta nevezik hivatalosan Pannonhalmának. Ott, a Kisalföld lankájából kiemelkedő hegyen alapította Géza fejedelem az első hazai bencés rendi apátságot, iskolájában tanulta meg az ifjú Vajk a latin nyelvet, történelmet, hogy nemsokára megfelelhessen a nyugati vallás és politika elvárásainak, a királyra váró feladatra. Amikor 998-ban ellene fordult a rivális Koppány vezér, István herceg a Veszprém melletti csatában Szent Mártonhoz imádkozott segítségért. Megnyerte első ütközetét.

Martinus apja a római hadsereg tisztje volt. A fia is katonának állt tizenöt éves fejjel. Barátja és tanítványa, Sulpitus Severus életrajzi munkájából vált ismertté, hogy kemény télvíz idején Amiens felé haladván félig meztelen koldussal találkoztak. Márton szíve megesett a nyomorulton, kardjával kettévágta a köpönyegét és a koldusra borította. A jámbor legenda szerint a koldus maga Jézus volt. A köpeny másik felét szent ereklyeként tisztelték a Merovingok. Márton vitéz 339-ben megkeresztelkedett Galliában, letette a fegyvert, és hazajött a szüleihez Savariába. Őket is, a rokonaikat is megtérítette. Két év múlva visszatért Nyugatra.
Előbb Itáliában remetéskedett, majd Poitiers szent püspökének vezetésére bízta magát, aki kolostort építtetett számára. Jóval később, 375-ben hívták el Toursba Márton atyát a megüresedett püspöki méltóságba. Saint Martin Franciaország egyik védőszentje, a Nyugat egyik legtiszteltebb személyisége, patrónusa.

Elterjedt a frankok körében, hogy – a legenda szerint – Szent Márton hun királyoktól származott. Ezt a vélhetően a francia Benedek-rendiek által magyar földre plántált hagyományt vehették át az első Árpád-házi királyaink és egyházunk a legkorábbi időkben. István király személyes védőszentjéül választotta Mártont, képét a hadi lobogójára festette. Szent László kora a vitézi kultusz körébe illesztette, az 1093. évi szabolcsi zsinat Szűz Mária mellé, az ország patrónusává – Patronus Pannoniae – emelte a lovagias szentet.

Uralkodóink öröklődő Márton-tiszteletét a budavári gótikus Szent Márton-kápolna is tanúsítja. Székesfehérváron a Márton-templomban, a magyar haza társpatrónusának egyházában tették le a királyaink a koronázási esküt. Ismét Bálint Sándort idézve: „Ő a védőszentje a talán még László királytól alapított pozsonyi káptalannak és a főtemplomnak – a későbbi koronázó egyháznak –, továbbá a szepesi káptalani (1217), majd az újkori püspöki templomnak (1772), de természetesen a szombathelyi dómnak és egyházmegyének is”.

A győriből kihasított szombathelyi egyházmegye 1777 óta áll fenn. A barokk székesegyház egyik kápolnája, sejtések szerint a névadó szent szülőháza fölött áll, az előtte lévő kutat már a középkorban Szent Márton-kútjaként emlegették.

Győr védőszentje, természetesen, szintén Szent Márton. A dunántúli egyházak százas nagyságban viselték a lovag-szent nevét, de a keleti országrészekben, Erdélyben is mindenkor szívesen választották segítő támaszuknak.

Szentünk alakja legtöbbször a koldussal jelenik meg ábrázolásokon, a híres köpönyeges jelenetben. Középkori falfestményeinken és oltárképeinken sűrűn feltűnik. Leghíresebb az őrségi Martyánc (Martjanci, Szlovénia) templomának 1392-ben Aquila János mester által festett freskósorozata – amolyan ősi képregény. Legbájosabbak az 1583-ból származó cserényi (Cerín, Szlovákia) falképek, a legmegdöbbentőbb pedig a pozsonyi dómban álló hatalmas, ólomból öntött lovas szobor, Georg Rafael Donner műve (1735). A bécsi udvari mester Szent Mártonja magyar huszárcsákót, zsinóros mentét és csizmát visel, görbe szablyával metszi ketté a köpönyeget.

Az egyház védőszentjének hatalmas népi kultusza terebélyesedett ki. November 11. – Szent Márton 397-ben bekövetkezett halála napja – a paraszti életben a gazdasági esztendő zárónapja. Elszámolási, tisztújítási terminus volt, hagyománya helyenként most is él. Erre napra megforrt az újbor. Rengeteg népszokás, időjóslás kötődik a névünnephez.

No de ne menjünk ilyen messzire nyár derekán, amikor Szent Márton születésének közelítőleges idejét ünnepeljük. A szent kultuszának 1700 év elteltével is élő jelenléte elgondolkodtat azon, hogy ezzel szemben milyen rövid életű, talmi kultuszok töltik, terhelik meg a mai világot.